A leander valaha egy különleges mediterrán dísznövény volt, de mára már szinte hétköznapi növény vált belőle, mégis az egyik legkedveltebb balkon növények közé tartozik. Megmutatjuk, hogyan ültesd át a leandert tavasszal!

 

Aki járt már mediterrán országban, biztos látta az utcán sorakozó hatalmas leander sövényeket, amelyek a szivárvány minden színében pompáznak egész évben. Sajnos nálunk a leandert csak nyáron csodálhatjuk meg, hiszen télen a hidegben elpusztulna kint a szabadban a növény.

Épp ezért télen a növényt be kell vinni egy 15-18 fokos hűvös, de világos helyre, és hagyni, hogy ott kipihenje magát.

Sok kertbarát úgy gondolja, hogy télen a fűtött meleg lakásban még egyszer virágzásra bírja a leandert, pedig ezzel csak azt éri el, hogy a növény nyár elejére felhasználja minden tartalékát, és nem lesz elég tápanyag a földben, hogy a nyár folyamán virágokat hajtson.

Egy leander átültetése bizony nem kis feladat, hiszen az akár 1,5-2 méter magasra megnövő növényt megmozgatni nem kis munka. De kétévente egyszer rá kell szánni az időt s a fáradtságot, és le kell cserélni a leander földjét.

Természetesen a nagy dézsába ültetett több éves növényt már nem tudjuk átültetni, de amíg el nem éri a végleges méreteit, addig a kisebb növényeket, évente, a közepes méretű leandert kétévente kell átültetni, utána elég, ha felszíni talajcserét végzünk.

Az átültetés tavasszal végezzük el, amikor az időjárás nappal már eléri a 20-25 fokot, és éjszakára sem kell a növényt védett fagymentes helyre vinni.

Az ültetéshez laza jó vízáteresztő képességű virágföldet használjunk, ma már nem ritka a mediterrán virágföld, és mellé leandernek való speciális tápoldatot is érdemes beszerezni, amelyet az átültetés után két hónappal kell elkezdeni adagolni az öntözővízhez hetente egyszer.

A cikk folytatása: Olaszország szépsége a leander!

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!