A begóniák közül ma már egyre nagyobb a választék, így választhatunk, hogy a nemesített elatior begóniát vagy az évről évre egyre népszerűbb gumós begóniát ültetjük kertünkbe.

A nagy virágú begónia legtöbbször piros fehér, sárga, narancssárga és rózsaszín színben pompázik, jól bírja a napsütést és akár lakásban is nevelhetjük.

A gumós begóniák, amelyek eredetileg Dél _Amerika hegységeiből származnak, szintén változatos színekben kapható, és ma már egyre többször látjuk lecsüngő fajtákat kiültetve a lámpaoszlopokra, és közterekre is.

Szaporításuk egyszerű vásároljunk tavasszal gumókat, majd laza humuszban gazdag talajba ültessük el, akasztós vagy csüngő virágtartókba.


Széltől és erős esőtől védett félárnyékos helyen érzik a legjobban magukat, és mivel nem télálló ősszel vigyük be pihentetni a gumókat fagymentes helyre.

A tavaszi hajtás során csak minimális vízre van szükség, majd a virágzás alatt nyáron öntözzük rendszeresen, de kerüljük a pangó vizet és a locsolóvízhez hetente egyszer adjunk csüngő virág tápoldatot.

A gumókat április végéig ültethetjük a virágzási idő májustól egészen őszig kitart. Egy nagyobb edénybe vagy cserépbe 2-3 gumót is ültethetünk egymás mellé.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!