Korábbi értekezések már kimutatták, hogy a rendszeresen mozgó emberek szervezete jobban védett a stresszhez kapcsolódó rendellenességektől. Ez annak tudható be, hogy az önirányítás érzete jótékonyan hat a mentális egészségre. Eddig azonban nem volt tisztázott, hogy az erőltetett edzés, amelyben nem az önkontroll kap szerepet, ugyancsak segít-e.

A kényszerből mozgók közé tartozhatnak az iskolások, a sportolók, a katonák, valamint akár azok is, akik orvosi utasításra követnek valamilyen edzésprogramot – hangsúlyozta Benjamin Greenwood, az intézmény integratív pszichológia tanszékének professzora.

A téma vizsgálatára Greenwood professzor és munkatársai hathetes laboratóriumi kísérletet végeztek patkányokon. Az állatokat csoportokra osztották: voltak közöttük olyanok, amelyek akkor mozogtak a keréken, amikor kedvük tartotta, másik harmaduknak előre programozott eszköz diktálta az időpontot és a tempót, míg a többiek egyáltalán nem „edzettek”. A motorizált kerekek sebessége és időbeosztása a saját döntés alapján mozgó patkányokét vette alapul.

Hat hét elteltével stressznek tették ki a patkányokat, majd másnap megmérték stressz-szintjüket. Az eredmény alapját az adta, hogy az állatok mennyi időre dermedtek meg a félelmet keltő közegben. Minél tovább tartott a sokkos reakció, annál több feszültség maradt vissza az előző napról.

„Attól függetlenül, hogy a patkányok önként vagy kényszer hatására mozogtak, az edzés védte őket a stressztől és a szorongástól” – összegezte Greenwood professzor a European Journal of Neuroscience című szakfolyóirat számára, melyben a tanulmány megjelent.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!