Az ősz beköszöntével lecseng a nyári nyüzsgés, ám ez korántsem jelenti azt, hogy a kerti tennivalók megfogyatkoznának. Sőt! Ősszel legalább annyi feladat vár a kertbarátokra, mint a nyári hónapokban, ha nem több. Ilyenkor nem csak meglévő növényeink ápolásáról kell gondoskodni, hanem a tavaszra tervezett növények beszerzéséről és ültetéséről is.

Mielőtt a természet téli álomra vonul, számos tennivaló akad a kertben ősszel is. Szeptember már itt kopogtat az ajtón, és amellett, hogy kiélvezed az utolsó meleg napsugarakat, nem szabad elfeledkezni a sok kerti tennivalóról sem. Segítünk eligazodni a szeptemberi kerti munkák sűrűjében, hogy biztosan ne feledkezz meg semmiről.

Kerti munkák, melyek szeptemberben várnak rád:

Hagymás és gumós növények ültetése

Ez a munka tavasszal is elvégezhető, de érdemes már ősszel a földbe bújtatni a virághagymákat és gumókat, mert így tavasszal már csak gyönyörködnöd kell abban, ahogy kihajtanak. Tervezd meg a helyüket szeptemberben, és miután beszerezted az egészséges hagymákat és gumókat, már csak el kell ültetned őket. Ültetheted őket csoportosan, egy gondosan megtervezett ágyás részeként, vagy a gyepen szétszórva, hogy tavasszal meglepetésszerűen bújjanak elő, és mindenütt tarkítsák a gyepet. Sáfrány, gyöngyike, tulipán, nárcisz, jácint, ezeket mind szeptemberben bújtasd a föld alá. Egyszerűen szúrjál helyet a gyep alá vagy az ágyásba, rejts oda a hagymákat és gumókat, majd takard be földdel.

Hagymás növény ültetése

 Tennivalók a virágos növényekkel

A virágos növényeidet továbbra is tápláld, és mindig csípjed le az elhervadt virágokat az egynyári és évelő növényeken, a rózsán, a dálián, mert így serkentheted a további virágképződést, hiszen sok dísznövény az első fagyokig még virágzik. A kaméliák és rododendronok bőséges öntözését is folytasd, mivel így biztosíthatod, hogy a következő évben gazdagon virágozzanak. A már elvirágzott évelők tőosztását is ilyenkor végezd el. Kedvenc egynyári virágaidból gyűjtsd össze az érett magvakat, és tedd lezárt, felcímkézett borítékba, hogy tavasszal csak el kelljen vetni őket. A napraforgó érett fejét ne vágd le, hagyd meg a madarak számára tápláló csemegének.

Fásszárúak ültetése és gondozása

Ha új cserjét vagy fát szeretnél a kertedbe, akkor beszerzés után szeptemberben el is ültetheted a kiválasztott, végleges helyére. A fákat, cserjéket beültetés előtt egy-két órára állítsd vízzel teli vödörbe, hogy a gyökerek jól megszívhassák magukat. Beültetés után többször, alaposan öntözd meg. A cserjéket a főhajtásokig vágd vissza, ezekből majd új oldalhajtások fognak sarjadni. Az újonnan beszerzett rózsabokrokat, sövényeket is ilyenkor ültesd el. A fásszárúak metszését is ilyenkor kell elvégezni. Ha nagyobb ágakat fűrészelsz le, ne feledd a sebet seblezáró anyaggal kezelni, így nem támadják meg a fát a gombák, és más kártevők.

A veteményesben szükséges munkák

Szeptemberben folytatódik a termések, gyümölcsök betakarítása. A gyökérzöldségekből ilyenkor már elraktározhatsz télire a garázsba, a burgonyát tárold jól szellőző tárolóban, a répákat homokba rétegezve. A tökfélékről nyesd le a leveleket, hogy ne árnyékolják a termést, így segítheted elő az érésüket. A betakarított termények után a földön maradt hajtásokat, leveleket szedd össze, hogy az ágyások tisztán, rendezetten várják a telet. Hagyj a földön néhány lepottyant gyümölcsöt, hogy a madarak, lepkék és más beporzók lakmározhassanak belőle.

A gyepszőnyeg gondozása

A gyepfelületen megjelenő gyomokat gyökerestül húzgáld ki. Káliumban gazdag, és nitrogénben szegény trágyával tápláld az őszi gyepet. A gyephibákat is ilyenkor javíthatod ki gyeptéglázással vagy friss fűmag vetésével. A lehullott leveleket gereblyézd össze, de ha madárbarát és sünbarát a kerted, akkor az avart ne égesd el, hanem gereblyézd a kert szélére, hogy búvóhelyet nyújtson a süniknek, az avarban megbújó rovarok pedig táplálékot a madaraknak. A felesleges avart se dobd ki, hanem tedd a komposzthalomba.

Egyéb szeptemberi kerti munkák

  • takard le hálóval a kerti tavat, hogy ne hulljanak bele a levelek, és ne rothadjanak a vízben,
  • tisztítsd meg az esővízgyűjtőt, és ellenőrizd a lefolyókat, ereszcsatornát, hogy felkészülj az őszi esőzésekre,
  • mosd meg fertőtlenítővel madáretetőket, hogy tiszta legyen a téli etetésre
  • a foteledben pedig lassacskán elkezdheted a tavaszi kerted tervezgetését is…

A cikk folytatásában:5 kerti munka, amelyeket ősszel kell elvégezned, még a fagyos idő előtt


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!