péntek, 18 augusztus 2017

Ezeket a növényeket vásárolhatjuk meg márciusban, a kertészetekben!

Márciusban a kertészeti áruházak már egyre több tavaszi növénnyel várja a vásárlókat. Bár még a kiültetés korai, érdemes körbenézni, milyen növényt vásároljunk idén a kertünkbe.

 

Ha ellátogatunk, március elején valamelyik kertészeti áruházba, könnyen elcsábulunk az első tavaszi virágok láttán. De ne feledjük el, hogy a március még igen szeszélyes lehet, bizony az időjárás egyik napról a másikra megváltozhat, és a frissen ültetett muskátli palánták akár egy éjszaka alatt kifagyhatnak. Így a vásárlással érdemes megvárni a március végét, vagy az április elejét,amikor az éjszakai fagyok már elmúltak.

Addig is érdemes körbenézni a növények és az árak kavalkádjába, és kiválasztani milyen újdonságot szeretnénk az idén a kertünkbe ültetni.

Hagymás növények:

A nyáron nyíló hagymás növényeket most érdemes beszerezni, hiszen a tavasszal elültetett hagymákból, nyáron már gyönyörű virágzó növények lesznek kertünkbe.

Tavasszal ültethetjük a dália hagymákat, amelyek ma már a 20cm magasságtól egészen az 1 méteres magasságig megtalálható a fajták között.  Akár a törpe dáliát, akár az óriás kaktuszdáliát válasszuk, kertünk éke lesz bármelyik.

A hagymás növények közül most érdemes ültetni a kardvirág hagymákat, a begóniákat, vagy a liliom és írisz hagymákat.

Ha különleges hagymás növényt szeretnénk kertünkbe ültetni, bátran válasszuk a szerelemvirágot, amely kék és fehér színben pompázik kertünkben, és akár 60 cm magasra is megnőhet, vagy a fűszernövényként ismert curcumát, amely rózsaszín virágaival bűvöl el minket.

Rózsák és gyümölcsfák

Tavasszal a kertészetek szebbnél szebb rózsákkal és ízletes finom termést hozó gyümölcsfákkal vár minket, amelyek között sok újdonsággal is találkozhatunk.

A rózsák közül mind színben mind fajtákban hatalmas a választék, ám fontos hogy csak olyan rózsát vásároljunk, meg amelyiknek egészséges a gyökere és nincs kiszáradva. A vásárlás után az ültetésig eltelt időszak alatt tartsuk nedvesen a növény gyökérzetét, sőt ültetés előtt érdemes legalább 24 órán keresztül beáztatni egy vödör vízbe, úgy hogy ne csak a gyökeret, de a hajtásokat is érje nedvesség.

Végül ne feledkezzünk meg a tavaszi egynyári, kétnyári és évelő növények széles termék palettájáról sem, hiszen április elején érdemes ültetni a muskátlikat, árvácskákat, nefelejcset, pistikét, vagy a boglárkát.

Az egynyári virágok közül a jó idő beálltával már ültethetjük a petúniákat, paprikavirágot, vagy a közkedvelt sárga bársonyvirágot.

A vetőmagok között is érdemes tavasszal szétnézni, és megpróbálkozni a magról vetett palántaneveléssel, hiszen így fillérekből termeszthetünk, zöldségnövényeket, fűszernövényeket, egynyári és évelő virágokat.

A veteményeskertbe is érdemes beszerezni az első zöldborsó, zöldbab vetőmagokat, és védett helyen már kezdhetjük is a tavaszi magvetést.

A kertészetekben nem csak a növényállományt, de a kerti szerszámokat is tanulmányozzuk át, és ha az otthoni metszőolló, vagy fűnyíró már régi és kopott, most szerezzünk be újat.

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

A japánkert növényei!

A japánkert a nyugalmat, a harmóniát a természetet utánzó növény együttest adja vissza a kertész számára.

Bővebben...:

Hogyan locsoljunk helyesen kertünkben?

Talán kicsit furcsának hangzik a cím, hiszen egy növény locsolásához, tényleg nem kell egyetemet végezni. De talán akad egy-két jó tanács a kezdő kertbarátok számára, amelyeket érdemes betartani és megfontolni a növények locsolása során.

Bővebben...:

Filléres dekorációk kövirózsákból készítve

A kövirózsa az egyik legkedveltebb pozsgás növény, amely a varjúháj félék családjába tartozik, és talán nevezhetjük őt igazi túlélőnek, hiszen ez a mindössze 10 cm magasra megnövő kis növény, jól bírja a szárasságot, így minimális öntözéssel is beéri.

Bővebben...:

Acaena buchananii: Acélkék tüskésdiócska

Az acélkék tüskésdiócska a rózsafélék családjába tartozik, eredetileg Új-Zélandról származik. Ez az évelő talajtakaró növény, mindössze 5-10 cm magasra nő meg, ám talajt betakaró száraival hamar szétterül a kertekben.

Bővebben...:

Olaszország szépsége a leander!

Egy hazánkban is kedvelt mediterrán növény a leander. Igen változatos színvilágával, kertünk legszebb dísze lehet. Piros, sárga, rózsaszín, vagy fehér virágai tavasztól őszig nyílnak. Bővebben...:

A leander tavaszi ápolása

Bár kicsit lassan, de beköszöntött a tavasz így a leanderek is gyorsabban ébredtek fel téli álmukból. Ahhoz hogy szép dús virágzó növényt kapjunk egész nyáron most érdemes oda figyelni a gondozásra.

Bővebben...:

Alakítsunk ki zöldségágyásokat kertünkben!

Évről évre egyre többen hódolnak ismét a zöldség termesztésnek, akár a fővárosban is, amelynek oka talán a magas zöldség árak, és a saját magunk által termelt zöldség öröme.

Bővebben...:

Varázsoljunk mediterrán hangulatot kertünkbe citromfával!

A citromfa egy igazi mediterrán növény, amelyről a napsütés és a tengerpart jut az eszünkbe.

Bővebben...:

A kivi nem csak finom, de egészséges is!

A kivi, ez a kis szőrös gyümölcs, nem csak finom, de egészségünkre is jótékonyan hat. Megmutatjuk, miért érdemes saját kertünkben termeszteni kivit, és a tárolására is adunk néhány hasznos tippet.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Grillezett sertésborda recept levendulával

Gondolta volna kedves olvasó, hogy a levendula még a sült hús mellé is passzol? Íme, egy remek recept, ahol a grillezett sertésbordát fűszerezzük levendulával.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Íme, a titok, hogy szép hortenziánk legyen a kertben

A hortenzia Nagymamánk titkos kertjének az egyik legszebb virága volt, vidéken szinte minden kertben virágzott egy hatalmas hortenzia bokor. Majd kissé elfeledtük, de pár éve újra divatba jött ez a fantasztikusan szép növény. Bemutatom mi a titka, hogy neked is szép hortenziád legyen a kertedben!

Bővebben...: