A primula nemzetség több mint 500 fajt képvisel, de ebből itthon csak pár fajtát ismerhetünk. A tavasz egyik legszebb cserepes virága, amely már februártól kapható a hazai virágboltokban és kertészetekben. A Valentin nap és nőnap közkedvelt virága lett ám kevesen tudják, hogy a kankalin egy igen hálás és sokáig nyíló kerti növény is egyben.

Legtöbbször a Szártalan kankalint vásároljuk, de egyre többször találkozunk a sudár kankalinnal.

A Szártalan kanaklin (primula vulgaris)mint neve is mutatja mindössze 10-15 cm magas bokros növekedésű évelő növény, amelynek leveli tojásdad alakúak. A rövid kocsányon nyíló virágok egyesével nyílnak és a szivárvány minden színében pompáznak.  Választhatunk kék, ibolyakék, fehér, piros, ciklámen, rózsaszín vagy épp narancsos árnyaltban is.


Gondozása egyszerű, igénytelen a talaj iránt, ám lakásban gyakran a túllocsolás okozhat gondot. Földjét tavasztól őszig tartsuk állandóan nyirkosan, de ne öntözzük túl és ne is hagyjuk teljesen kiszáradni.

Májusban, ha van kert vagy erkély ültessük ki a növényt a szabadba akár cserépbe akár balkonládába vagy a kertbe. Ültethetjük napos vagy félárnyékos helyre, már májustól egészen az ősz végéig szinte folyamatosan nyílik. Az öntözővízhez hetente egyszer keverjünk egy kevés virágzó dísznövény tápoldatot is.


Ha lakásban szeretnénk, tartani válasszunk számára egy világos kissé párás környezetet és földjét tartsuk egyformáén nedvesen, de ne öntözzük túl a növényt.


A sudár kankalin ( primula elatior)már eléri a 20-25 cm magasságot, és a virágok itt a levelek fölé emelkednek. A levelek itt is tojásdad alakúak csak nagyobbak, mint a Szártalan kankalinnál. Gondozásra igényesebb, földjét tartsuk egyformán nedvesen és itt is kerüljük el a túlöntözést.

Ha a kertbe vagy erkélyre szeretnénk kiültetni, kerüljük a tűző napos helyeket inkább árnyékos nedves részt válaszunk neki. A virágok áprilistól júniusig nyílnak, szintén több színben tündökölnek.


Mindkét növényt érdemes tavasszal megvásárolni, és kiültetni kertünkbe, hiszen tavasztól már színt visz környezetünkbe.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!