Miközben a mezőgazdaság jelenleg is érzi a koronavírus-járvány okozta negatív hatásokat, a gazdálkodók szinte hónapról hónapra újabb kihívásokkal szembesülnek. Az elmúlt időszakban drasztikusan megemelkedtek az energia- és műtrágyaárak, ami mellett az ukrán-orosz katonai konfliktus miatt a gabonapiac is bizonytalanabbá vált.

Ahogyan azt láthatjuk, szinte az élet minden területébe integrálásra kerülnek az új technológiai megoldások. Ez nincs másképp a mezőgazdaság és kertészet terén sem. Sőt, az elkövetkezendő években a kertek fejlesztése és karbantartása nagymértékben az automatizálásra fog támaszkodni. Az okoskert lényege tehát a technológia felhasználása a könnyebb, hatékonyabb gazdálkodás céljából, valamint a növények gondozásmentes termesztése.

Novemberben már beköszöntenek az első fagyok, ám még így is sok tennivaló akad a kertben. A levelek egyre gyorsabban hullnak a fákról, szelessé és csapadékossá válik az idő. A fagyérzékeny dézsás növények már nem maradhatnak a kertben, az ott maradókat pedig védeni kell a hideg ellen. De ezen kívül is sok kerti munka akad még….

A talajtakaró növényeket, ahogyan a nevük is utal rá, azért ültetjük, hogy sűrűn beszőjék a talaj felszínét. Ezek a növények nem csupán mutatósak, hanem a gyomokat is elnyomják, és az olyan árnyékos helyeken is díszítik a kertet, ahol más növények nem élnének meg. Mutatunk neked néhány gyönyörű talajtakaró növényt a kertedbe.

Amennyiben a mi világunktól és kultúránktól a legnagyobb mértékben különböző kerteket szeretnénk bemutatni, úgy a legalkalmasabbak erre a kelet-kínai Suzhou város kertjei.

 

Amikor kint nagyon hideg van, a nap se süt, jól esik, lelkünknek néhány száll vágott virág a vázában. Bár a vágott virág nem túl olcsó a téli időszakban, mégis érdemes rá áldozni, mert színvilágukkal és illatukkal sokat javítanak hangulatunkon a téli szürke borongós fagyos időben.

Egy kutya számára egy szép, füves, fás kert maga a paradicsom. Ám a kutya és a kert rossz párosítás is lehet, ha nem vigyázol, négylábú barátod is kárt tehet benne, ahogyan a kert is tartogathat veszélyeket kedvenced számára. Több mindent is tehetsz azért, hogy a kutya és a kert harmóniában tudjon élni egymással. Segítünk ebben!

Ki ne szeretne olyan szép füvet, amely sűrű, mutatós és üde zöld színű. A jó hír, hogy létezik megoldás. Gyepszőnyeg telepítésével azonnal zölddé varázsolhatjuk kertünket. Fontos azonban megjegyezni, hogy a gyep is élő anyag, megfelelő öntözést, tápanyag-utánpótlást és gondoskodást igényel. Gyeptégla telepítésével megspórolhatjuk a kinevelés időigényes és rizikós folyamatát, hiszen ezt elvégzi helyettünk a gyepiskola.

Így ültess Marmande paradicsomot a kertedbe!

Sokan szívesen ültetnek különböző paradicsomfajtákat a kertjükbe, de talán még nem hallottál a Marmande paradicsomról. Ez a hagyományos francia fajta az utóbbi években egyre népszerűbbé válik a kertészkedők körében. Miért? Nos, ebben a cikkben körbejárjuk ezt a témát, és megmutatjuk, miért érdemes ezt a páratlan paradicsomot ültetned a kertedbe.

Bővebben

Balkonparadicsom ültetése magról

A balkonparadicsom termesztése nemcsak élvezetes hobbi, hanem kiváló módja annak is, hogy friss, ízletes paradicsomokhoz jussunk, anélkül, hogy hatalmas területeket kellene bevetnünk.   Ebben a cikkben felfedezzük, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a korlátozott területből, és hogyan termeszthetünk bőséges paradicsomot még a legkisebb városi erkélyeken és teraszokon is.

Bővebben

Mire jó a rovarhotel a kertünkben?

Rovarhotel a kertben? Elsőre talán furcsának tűnhet, de ha az élővilág barátja vagy, akkor a rovarhotel nem hiányozhat a kertedből. A rovarhotel számos előnnyel jár: segít fenntartani a rovarvilág változatosságát, segíti a hasznos rovarok túlélését, fékezi a kártevők számát, és termékenyebbé teszi a kertedet.

Bővebben

 

Tavaszi kert

Ezek a kerti munkák várnak rád márciusban!

Március beköszöntével új lendületet kaphatunk a kerti szezonra való felkészülésben. Bár még hűvös idők uralkodnak, a természet már lassan ébredezik téli álmából, és számos teendőt kínál a kertünkben. Gyűjtsük össze az energiát és készüljünk fel arra, hogy a következő hónapokban gyönyörű és termékeny kertünket csodálhassuk!

Bővebben ...

A cserepes primula gondozása kint és bent

A primula vagy ismertebb nevén kankalin a tavaszi virágok egyik legnagyobb sztárja, amely sokszínű virágival lopja be magát szívünkbe kora tavasszal. De mihez kezdjünk egy cserepes kankalinnal kora tavasszal?

Bővebben ...

Mi lehet az oka a palántadőlésnek, és hogyan védekezz ellene?

Ma egy olyan témáról fogunk beszélni, amely minden kertészt aggaszt, ez pedig nem más mint a palántadőlés. A legtöbb hobbikertész, aki már nevelt palántát, találkozott a palántadőléssel, amikor a fiatal növények szára elvékonyodik, majd elhajlik. Ebben a cikkben megosztjuk veled a palántadőlés okait és néhány hatékony megelőző tippet.

Bővebben ...

Kora tavasszal is elkezdheted a palántanevelést otthonodban!

A tél még mindig jelen van, ami azt jelenti, hogy türelmesen kell várni a tavaszi melegebb időjárást, amely alkalmas a vetésre és az ültetésre. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk semmit a bőséges termés érdekében. Épp ellenkezőleg, most van lehetőségünk arra, hogy előkészítsük mindent és megfontoljuk, melyik növényt hova szeretnénk majd ültetni idén a kertünkbe.

Bővebben ...

Hóvirág szaporítása 3 különböző módszerrel

A hóvirág nem csak azért a kedvencünk, mert a tavasz közeledtét jelzi, hanem kecsessége, gyönyörű fehér virágai lenyűgöznek minket. Megmutatjuk, hogyan tudsz egyetlen tő hóvirágból évről- évre egyre többet varázsolni kertedbe, méghozzá 3 különböző módszerrel.

Bővebben ...

Kereső

Diós répatorta fűszeres mascarponekrémmel

 Ha tavasz, akkor irány a kert! A legjobb kerti ötletekért pedig természetesen irány a GardenExpo, Magyarország legnagyobb kerti életmód kiállítása. A Papp László Budapest Sportarénában március 22-24. között nemcsak izgalmas kertépítészeti trendekkel, hanem változatos színpadi programokkal is találkozhatnak a látogatók. Az egyik elmaradhatatlan téma a kültéri gasztronómia.

Bővebben ...

Így készül az eredeti mojito koktél!

Amikor a nyár beköszönt, és a forró napok elhozzák a hőséget, semmi sem üdít fel annyira, mint egy jéghideg, mentás-frissítő mojito koktél. Ez a klasszikus ital nem csupán egy egyszerű keverék, hanem egy igazi kulturális ikon, melynek gyökerei egészen a Karib-tenger és Kuba szívéig nyúlnak vissza.

Bővebben ...

Milánói makaróni olaszosan!

Az olasz konyha gazdag történelme és változatos ízei számos kulináris élményt kínálnak, amelyek világszerte meghódították az ínyencek szívét. Az olaszos ételek között kiemelkedik a Milánói makaróni, mely egy ízletes és könnyen elkészíthető fogás, amelynek eredete az olasz kulináris hagyományok mély gyökereiben rejlik.

Bővebben ...

18 DIY tipp madáretetőre

14 Grincs turmix a hideg téli napokra

10 tipp a körömvirág felhasználásához!

Őszi kerti munkák

© 2015 Kertvarázs Magazin. All Rights Reserved.