Az illatosternye (Lobularia martima) egy alacsony növésű elterülő habitusú egynyári dísznövény, amely rengeteg, apró mézillatú virággal kedveskedik nekünk szinte egész nyáron át. A mézvirág eredetileg Dél-Európából származik, de ma már egész Európában közkedvelt dísznövény vált belőle. Azt talán kevesen tudják, hogy a mézvirág remekül megél a sziklakertekben és a szárazon rakott kőfalakban is, mivel kevesebb vízzel is beéri, mint a többi egynyári dísznövény.

Mézvirág fajtái:

Gyakran nem is tudjuk mi a különbség az egyes mézvirág fajták között, hiszen nagyon hasonlítanak egymásra, eltérés gyakran csak a virágok színében vannak. Ma már a legtöbb hazai kertészetekben nem csak a fehér színű mézvirág, de a lila színű is megtalálható.

Fehér nagy virágú tömör párnát alkot pl. a „Snow Crystals” és a fehér színű „Schneeteppich”de a sötétlila „Königsteppich” is nagyon szép, vagy a „Easter Bonnet”amely fehér, rózsaszín és liláskék változatban is ültethető. Ritkaságnak számít az élénkpiros és sárgás színű „Aphrodite” fajták.

Hófehér mézvirág

Mézvirág ültetése

Mézvirágokat könnyedén ültethetünk kertünkben, hiszen kora tavasszal a legtöbb kertészetben 150-180 Ft.-ért tudunk palántákat beszerezni, amelyek ráadásul már virágoznak is, így azonnal látványos színfoltot adnak a virágágyásnak és kertünknek. Érdemes csoportosan ültetni, több színben is, a töveket egymástól kb. 10-15 cm távolságra helyezzük el, mert idővel a kis palánták bebokrosodnak, és elegendő helyet kell számukra biztosítanunk a fejlődéshez.

Illatosternye virágzási ideje

Az illatosternye vagy ismertebb nevén mézvirág május végétől egészen október végéig nyílik, több hullámban, fehér, rózsaszín, liláskék színben, sajnos itthon a piros, sárga és barackszínű változatok még ritkán lelhetők fel, pedig ezek is gyönyörű színfoltot képeznek.

Illatosternye gondozása öntözése

Az elültetett mézvirágokat nem kell állandóan nedvesen tartani, a két locsolás között hagyjuk a földjét kissé szikkadni, és helyezzük őket napos helyre kertünkben. Ahhoz, hogy a mézvirág folyamatosan nyíljon, érdemes minden virágzás végén a hajtásokat a felére visszavágni, majd tápoldatos vízzel öntözni hetente egyszer, így újabb és újabb virágzásra serkentjük a töveket.

Mézvirág függő edénybe ültetve

Hogyan ültessek mézvirágot a balkonládába?

A mézvirág balkonládába vagy cserépbe is ültethető, hiszen mindössze 15-20 cm magasságot ér el, és illatos virágaival a teraszunk szép dísze lehet. A balkonládába ültetett mézvirágok között is hagyjunk 10-15 cm távolságot, idővel kitöltik a teret, és szinte beborítják az egész ládát. Itt is fontos a rendszeres tápoldatozás, és a virágzás végén bátran vágjuk vissza hajtásokat, mert csak így lesz újabb és újabb virágzás. A fehér illatosternye remekül mutat a piros muskátli mellett, de az alacsony begónia, a piros paprikavirág, vagy a körömvirág is remek társ lesz számára. A balkonládákat helyezzük napos helyre, bár az enyhe árnyékot is elviseli a növény, igazán dús virágzásra mégis a napsütötte balkonokon kapunk.

Miért nem virágzik a mézvirág?

A mézvirág az egyik kertben dúsan virágzik, míg a másik kertben alig fejlődik és csak pár alig látható virágot hoz. Ennek oka lehet a túl kevés napsütés, vagy a tápanyag hiány, és ha a virágzás végén nem vágjuk vissza a hajtásokat. Ha elég napsütés éri a növényt, hetente egyszer tápoldatozzuk és rendszeresen visszavágjuk, garantált lesz a dús virágzás.

Fehér mézvirág virágzása

Mézvirág szaporítása magról vagy palántáról?

Palántáról azonnal ültethető a mézvirág, ráadásul rögtön virágzó példányokat tudunk vásárolni, de ha nagy mennyiségben szeretnénk mézvirágot ültetni kertünkbe, a magvetés egy költséghatékony megoldás lehet.

Magokat bármelyik kertészeti áruházban tudunk vásárolni, 100-150 ft.-ért. A magokat már március elején elszórhatjuk cserepekbe vagy más szaporító edénybe. Fontos, hogy a magokat nem szükséges takarni, mert fényre csíráznak csak ki. A csírázáshoz 18-20 C fokos hőmérséklet szükséges, így ha az időjárás a szabadban még nem megfelelő zárt térben tudjuk a palántákat előnevelni.

Amennyiben a szabadban szeretnénk a magokat elvetni, várjuk, meg amíg az időjárás kedvező lesz, majd a magoncok kikelése után végezzünk el egy ritkítást, vagyis minden második vagy harmadik magoncot szedjünk ki, mert, ahogy fejlődnek a növények, úgy fogják egymás elnyomni. A két vagy hét három leveles palántákat pedig kezdjük el szétültetni, egymástól kb. 10 cm távolságra.

Mézvirág teleltetése

A mézvirág egynyári dísznövényként van itthon számon tartva, de az enyhe teleken előfordul, hogy a következő tavasszal újra kihajtanak a tövek, de mivel a magokat is képes elszórni, ezekről is szaporítja magát a növény. A cserépbe vagy balkonládába ültetett mézvirágokat, ha van rá lehetőségünk télen vigyük egy fagymentes helyre, így jövőre újra gyönyörködhetünk a növény szépségében.

Mit ültessek a mézvirág mellé?

A mézvirág bármely egynyári vagy alacsony növekedésű évelő növény mellett jól mutat, mindössze arra figyeljünk, hogy a társnövény szintén napimádó legyen, és ne ültessük vízigényes növény mellé, mert a mézvirág nem viseli jól az állandó nedves talajt.

lila színű illatosternye

Illatosternye betegségei

Gyakori betegség a lisztharmat, amely a sok eső és a párás levegő hatására jelenik meg, ezen kívül szerencsére túl sok betegség nem támadja meg a mézvirágot, viszont a csigák és a földi bolhák előszeretettel megrágják a hajtásokat.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!