A nyári viola a ballagási időszakban szinte minden virágboltban megtalálható, és anyák napján is szívesen viszünk egy csokor violát ajándékban, hiszen kellemes illata hamar betölti a szobát.

Ez a gyönyörű dísznövény eredetileg Dél-Európából származik, ahol mint félcserje nő, de nálunk egynyári dísznövényként tartják számon a kertészek. Az alacsony növésű fajták ágyásokba és szegélynövénynek is alkalmasak, míg a magasabb fajták vágott virágként is szolgálhatnak. Az erőteljes virágok egyszerűek, vagy telt virágúak, színűk a fehéren át, a sárga, lila, és piros színben is pompázhatnak.


Ha szeretnénk kertünkbe ültetni illatos violát, vásároljunk mezőgazdasági szaküzletben vetőmagot, majd ezeket április közepétől vethetjük a szabadba. A fajtatípusnak is van jelentősége a magas bokros növekedésű fajta az imperials, míg az alacsony az, Nana.

Ne felejtsük el a kikelt magoncokat egyelni az ágyásokban, vagyis minden második vagy harmadik palántát szedjünk ki a vetésből, mert, ahogy növekednek, a növények idővel elnyomják egymást.

A nyári viola napfény kedvelő növény, így a magokat a kert napos részére szórjuk el, és a növekedési időszakban öntözzük rendszeresen a palántákat. A túlzott tápoldatozást kerüljük, mert ebben az esetben a szár ugyan magasra nő meg, de a virágok túl kicsik maradnak.


Ha a virágzás idején úgy látjuk, hogy az állomány túl sűrű, egyszerűen tövestől és gyökerestől húzzunk ki pár violát a földből, majd ezeket vigyük be a vázánkba, mint szobadíszt.

Hófehér magas növésű viola vetőmag most akciós áron kapható a Zöldstúdióban >>>>>


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!