vasárnap, 17 december 2017

Gyönyörű kúszónövény a búbos lonc

Hazánkban is kedvelt színes évelő kúszónövény, amely akár 5 méter magasra is megnőhet, és fantasztikus látvány nyújt nyáron.

 

A búbos lonc vagy más néven loniceria egy gyönyörű bár kissé agresszív kúszó növény. Magassága elérheti akár az 5 métert is, így érdemes nagyobb házfalak vagy kerítések mellé ültetni.

Virágzási ideje májustól egészen augusztusig tart, szinte egész nyáron át tart a virágözön. Virágai füzérekben nyílnak, illatosak, sárgásfehérek, kívülről pedig lilás piros színben tündökölnek így még érdekesebb látvány nyújtanak kertünkben. Termése élénkvörös, de vigyázat nem ehető!

Kedveli, a nyirkos talajt nyáron öntözzük a földjét bőven a nagy melegben. Napos vagy picit félárnyékos helyre ültessük, mert a gazdag virágzáshoz fontos a sok napfény.

Tavasszal vagy ősszel magvetéssel, vagy zöld hajtásdugványozással is szaporítható, nagyon gyorsan növekszik. Ha úgy érezzük túl nagyra nőt kedvencünk metszéssel tudjuk kordába tartani.

Örökzöld növény, télálló, de erős fagyoknál érdemes a tövét betakarni, és védeni a talaj menti fagyok ellen. Ősszel vágjuk vissza a növényt így kipiheni magát tavaszra. Nyáron, ha szükséges kéthetente egyszer adjunk neki virágzást elősegítő tápoldatot.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Így ültessünk illatos virágos kertet!

Gondolta volna kedves olvasó, hogy egy kertben akár több száz különböző illattal is találkozhatunk? Ehhez nem kell más, mint ügyesen ültetni a növényeket kertünkbe!

Bővebben...:

Így készítsünk gyümölcsbort házilag!

Azt hogy a Magyar bor híres már mindenki tudja, de hogy a gyümölcsboraink is azok, ezt talán már kevesebben. Ismerjük meg a gyümölcsborok fogalmát és változatait.

Bővebben...:

Íme, a megoldás, ha kertünkben rossz a talaj!

Vásároltunk egy szép házat, ám csak később derül ki hogy kertünkben a talaj csupa sitt és törmelék. mit lehet ilyenkor tenni, le kell mondani álmaink kertjéről?

Bővebben...:

Ültessünk kertünkbe salamonpecsét virágot.

Az árnyas hűs kertek egyik kedvelt lakója a salamonpecsét virág (polygonatum hybridum), amely akár 1 méter magasra is megnőhet.

Bővebben...:

Az ezüstös pampafű ültetése és metszése

A füvek királynője is lehetne ez a hatalmas akár 2 méter magasra is megnövő pampafű (cortaderia sellone). Bővebben...:

Akár két méter magasra is megnőhet a Chilei óriáslapu

A Chilei óriáslapu (Gunnera tinctoria) első ránézésre a rebarbarára hasonlít, így nem csoda hogy gyakran óriás rebarbarának is hívják.

Bővebben...:

Így termesszünk brokkolit kiskertben!

A brokkoli termesztése valahol Dél Európában kezdődött 300-400 évvel ezelőtt, valószínűleg Olaszország napsütötte kertjeiben indult el ez a különleges zöldség, amely a karfiol közeli rokona.

Bővebben...:

Szőlő termesztése kiskertben

Sokan úgy gondolják, hogy szőlőt kiskertben nem érdemes ültetni, mert sok vele a gond és a munka. Pedig egy kis odafigyeléssel mi magunk is ültethetünk és szüretelhetünk saját szőlőt. Bővebben...:

Így ültessünk piros díszbabot!

Szeretné erkélyét még szebbé és színesebbé varázsolni, akkor ültessen futó díszbabot, ( phaseolus coccineus) amely felfuttatható falra is.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: