Bájos kis virág, bársonyos tapintású és küllemű színes szirmokkal, mindannyiunk kedvence. Ő az árvácska. Akár a kertbe, akár a balkonládába keresel az őszre kedves színfoltokat, az árvácska mindenképpen jó döntés. Nagyon szerény igényű dísznövény, így kezdő kertészkedők számára is ideális választást jelent.

Az árvácskáknak két nagy csoportja van, a korán virágzó fajták, melyek legbőségesebben tavasszal ontják a virágaikat, valamint a későn virágzó fajták, melyek május közepén kezdenek virágba borulni és augusztusig folyamatosan ontják az új virágokat. Az árvácska kétéves növény, és ha már a tavaszt is árvácskákkal akarjuk köszönteni, akkor ősszel ültessük ki a balkonládába vagy a kertbe. Az árvácska a fagyokig virágzik, aztán tavasszal is színpompás virágszőnyegbe borítja a kertet. Kedvező ára és szinte minden színben kapható változata miatt igen közkedvelt növény.

 

Milyen igényei vannak az árvácskának?

 

Az árvácska igénytelen növény. A legjobban félárnyékos helyen érzi magát, de a tűző napot is elviseli, ám ebben az esetben fokozottan kell ügyelni az öntözésére, hogy ne száradjon ki. Kis tápanyagtartalmú talajt igényel, a tápanyag-túladagolásra igen érzékeny. Nem szorul különösebb gondozásra, de a folyamatos virágzás érdekében az elvirágzott részeket mindig el kell távolítani. Ha a téli fagyok ellen megfelelő takarással látjuk el, akkor a szabadban átteleltethető. De a balkonládában, védett helyen még télen is virágba borul, ha enyhébb az idő.

 

Az árvácska ültetése

 

A töveket 10-15 cm-es távolságra érdemes ültetni, mivel bokrosodik, ennyi helyet kell hagyni közöttük. A talaját egyenletesen nedvesen kell tartani különösen, ha napos tenyészhelyre kerül. Magvetéssel is szaporítható, annak érdekében, hogy tavasszal virágozzon, ősszel kell elültetni a magvakat. Ültethetők önmagukban, de nagyon jól mutatnak nárciszok, tulipánok, jácintok és fürtös gyöngyikék társaságában is.

 

Árvácska, az ehető növény

 

Az árvácska minden része ehető, a virága, a szára, a levele. Fanyar, enyhén mentolos ízű. Ám legtöbbször nem az aromája, hanem a szépsége miatt kerül az ételekre tálaláskor, ugyanis gyönyörűen díszíti az ételkompozíciókat: előételeket, sütiket és tortákat. Megszárítva értékes gyógyfőzet készülhet belőle, teája vízhajtó, értisztító, vérnyomáscsökkentő és nyákoldó hatású.

 

Ősz, Halottak napja és árvácska

 

Sokan tanácstalanok, hogy Halottak napján milyen növényt ültessenek elhunyt szeretteiknek a sírkertbe. Az árvácska az egyik legideálisabb választás, hiszen kedves, mutatós növény, nem igényel különösebb gondozást, és 10-20 cm-nél nem nő nagyobbra. Ráadásul megfelelő takarással tavasszal ismét virágba borul a sír mellett. Kevesen tudják, hogy az elmúláshoz hogyan kapcsolódik. Az árvácska ugyanis az emlékezést, örök szeretetet és ragaszkodást szimbolizálja. Általában háromszínű, emiatt a Szentháromság jelképének is tartják, és szentháromságfűnek is nevezik. A néphit a nevében lévő ’árva’ szót úgy magyarázza, hogy az alsó, sárga szirom a mostohát, a két középső páros szirom annak két lányát, a két felső szirom két árvát jelképez.

 

Ilyen sok minden eszünkbe juthat, amikor ebben a kicsiny, bájos virágban gyönyörködünk.

A cikk folytatása: 3 ősszel ültethető dísznövény a balkonodra,amelyek ragyogni fognak az őszi napsütésben

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!