kedd, 27 június 2017

Így használjuk fel a mentát kertünkből!

A menták az utóbbi pár évben egyre nagyobb sikerre tettek szert a kertekben. Ennek oka nem más, mint a menta gazdag fajta választéka, amely az elmúlt években igen csak kinőtte magát. Megmutatjuk hogyan neveljük, és hogyan tudjuk felhasználni a kertből szedett friss mentát a konyhában!

 

A menta egy igen könnyen gondozható fűszernövény, amely gyorsan növekszik, és akár egy közepes méretű cserépben is nevelhetjük egész nyáron.

A legfontosabb jó tanácsunk, ha ön most szeretne először mentát ültetni kertjébe:

A menta hosszú földalatti indákkal terjed, így ha a növényt közvetlenül a kerti ágyásba ültetjük, számítsunk rá, hogy nagyon gyorsan elnyomja a kertben levő többi növényt, és kiirtása már igen nehéz feladat lesz. Éppen ezért a mentákat érdemes dézsába, vagy közepes illetve nagyméretű cserépbe ültetni, így mindig szabályozni tudjuk majd növekedését, és méreteit.

Érdemes egyszerre több fajtát is beszerezni a kertészetben, hiszen mindegyik más-más italhoz, vagy ételhez lesz felhasználható.

 

Ismerkedjünk meg a menta különböző családtagjaival:

Ananászillatú menta

Mint a neve is mutatja ez a menta ananászéhoz vagy almához hasonló illatot áraszt, emellett levelei is igen mutatósak a fehér vagy krém színű szegéllyel.

Bergamott menta

Kerekded zöld leveleivel kellemes citrom illatot árasztanak, így koktélokba, limonádékba ideális.

Fodormenta

A sima zöld menta egyik tovább nemesített változata, sötétzöld levelei enyhén fodrosak, és az erek mélyen húzódnak.

Zöld menta

Élénkzöld színnel rendelkezik, levelei kellemesen menta illatúak, illetve néha citrom illatot árasztanak.

Borsmenta

Erősen fűszeres illatú, tojásdad levelű fűszernövény, de remek gyógytea is készíthető belőle.

 De a menta családjához tartozik a közkedvelt citromfű, a zsálya, és a csalán is.

A kertészetekben ma már számtalan újfajta lát napvilágot, így ma már vásárolhatunk csokoládé illatú mentát, eper illatú mentát, sőt még kölnivíz illatú menta is kapható, tehát a választék igen széles. Ezért ha azt szeretnénk, hogy többféle menta növekedjen kertünkben, érdemes egy speciális zsebes virágtartót vásárolni a növények részére és itt minden zseb részbe más-más illatú mentát tudunk elültetni.

Nyáron ne felejtsük el a mentát folyamatosan szedni, visszavágni, mert csak így lesz elég erős és bokros növekedésű a növény. A menta leveleket mindig csak frissen szedjük le, mert csak így tudjuk a gazdag illóolaj tartalmukat felhasználni.

Nyáron a nagy melegben érdemes naponta öntözni a földet a növények körül, mivel a menta igen érzékeny a kiszáradásra.



Nézzük, mire tudjuk felhasználni a sok különböző mentát, amelyeket kertünkbe ültettünk:

A menta sokunk számára csak a rágógumikból és a fogkrémekből ismert, kellemes kámforos aromájáról mindenkinek a frissesség, és a hűsítő hatás jut eszébe. Nyáron bátran készítsünk koktélokat a családtagok, vagy barátok számára a forró napokon, de a limonádékba is tehetünk pár levél kissé megtört mentát.



Az ananász, alma, vagy csokoládé illatú menta leveleket süteményekhez is felhasználhatjuk, míg a sima fodor vagy zöld mentát gyógyteaként is érdemes elkészíteni. A belőle készült gyógytea remekül csillapítja a torokfájást, a köhögést, mivel erős baktérium és vírusölő hatással is rendelkezik, valamint jó hatással van emésztésünkre, és csökkenti a puffadást, szélgörcsöket.

A teraszra azért is érdemes mentát ültetni, mert kellemes illóolajokban gazdag aromáját már messziről érezni, és erős illata miatt a szúnyogok is elkerülik otthonunkat.


Végül néhány remek recept mentával:

Menta citrom szorbet
Hozzávalók:

20 dkg citromízű fagyi

4 dl száraz pezsgő

0.5 dl mentalikőr

néhány mentalevél

Elkészítés:

A finomra vágott mentalevelet a fagyival simára keverjük, majd hozzáadjuk a likőrt és a pezsgőt. Talpas poharakba töltjük, és kásásra fagyasztva kínáljuk.

 
Mentás fagylalt készítése:

- 3 dl tejszín

- 1,5 dl zsíros tej (lehető­leg házi)

- 3 nagy tojás sárgája

- 30 g ­cukor darálva (ez tetszés szerint lehet nádcukor, nyírfacukor, vagy általad használt egyéb édesítő)

- 90 g men­tás étcsokoládé, apróra vágva (vagy étcsokoládé és néhány men­talevél apróra vágva)

Melegít­sük fel a tejszínt és a tejet egy nagy ser­penyőben. Ver­jük fel a tojás sárgáját és a cukrot egy tál­ban, amíg krémessé nem válik. Öntsük hozzá a forró tejszínt, folyam­atos kev­erés mel­lett. Öntsük a kev­eréket vis­sza a ser­penyőbe, és las­san hevít­sük, kev­ergessük, amíg a pud­ing besűrűsödik a kev­erőn. Szűr­jük le a pudin­gos masszát egy tálba, és hagyjuk kihűlni, majd hűt­sük le. Tegyük az egészet fagy­lalt készítőbe, amíg besűrűsödik, majd adjuk hozzá a men­tás csokoládét és jól kev­er­jük össze. Ha nincs fagy­lal­t készítő gépünk, tegyük a csoki nélküli masszát a fagyasztóba, hagyjuk fagyni 2 óráig (első órában kb. két­szer kev­er­jük át). 5 - 10 per­c­cel tálalás előtt veg­yük ki a fagyasztóból, és por­cióz­zuk ki gömbökben.

Mentás zöldborsóleves recept:

Hozzávalók 4 főre:

2 evőkanál olívaolaj,
4 mogyoróhagyma felaprítva,
2 gerezd fokhagyma összezúzva,
1 kg mélyhűtött zöldborsó,
1,2 l zöldségalaplé vagy csirkehúslé,
1 evőkanál friss, aprított menta, és egy kevés a díszítéshez,
só és őrölt fekete bors,
1,2 dl tejszín,

Olajat egy serpenyőben felforrósítjuk. Beledobjuk a hagymát és a fokhagymát, majd 2 percig pároljuk. Hozzáadjuk a zöldborsót és felöntjük az alaplével. Felforraljuk, majd lehúzzuk a tűzről.
A levest mixerben pépesítjük. Mentát belekeverjük és fűszerezzük. Hagyjuk kihűlni, és 2 órára a hűtőszekrénybe tesszük.
Ha szükséges, tálalás előtt vízzel hígítjuk.

A tejszínből mintát keverünk a tetejére, és mentával meghintve tálaljuk.

Ha szeretne még több konyhakert tippet kapni, olvassa el a következő cikkeket is:

Most virágoznak a bodzabokrok kertünkben

Így teleltessük át a menta fűszernövényt kertünkben!

A fűszerkertek pionírja a borsosmenta!

Így készül a mojito koktél! Két recept+videó!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Vannak dolgok, amik nem illenek kertünkbe!

Kerti törpe, gumiabroncs, műanyag flakon, csak pár olyan tárgy, amivel tönkretehetjük kertünk szépségét.

Bővebben...:

4 egyszerű filléres tipp a kert természetes védelméért!

A kertben mindig akad teendő és a kert védelme a különböző kártevőktől egy állandó harc a kertész számára.

Bővebben...:

Így ültessünk illatos virágos kertet!

Gondolta volna kedves olvasó, hogy egy kertben akár több száz különböző illattal is találkozhatunk? Ehhez nem kell más, mint ügyesen ültetni a növényeket kertünkbe!

Bővebben...:

Remek talajtakaró növény az indás ínfű!

Az indás ínfű (Ajuga reptans) Európából származik, majd innen terjedt el Ázsiába és Afrikába. Gyökeret eresztő indáival hamar szétterjed a kertben, és igen gyorsan növekedésnek indul.

Bővebben...:

Az égig érő bambusz

Hazánkban az elmúlt pár évben a bambuszok iránti kereslet megnőtt, hiszen a távol kelet egzotikus hangulatát hozza el nekünk.

Bővebben...:

Akár másfél méter magasra is megnőhet a Kínai hamuvirág!

A kínai hamuvirág (Ligularia dentata) mint neve is mutatja Kínából és Japánból származik, de ma már a hazai kertészetekben is megvásárolhatjuk ezt a különleges növényt.

Bővebben...:

Így ültessünk piros díszbabot!

Szeretné erkélyét még szebbé és színesebbé varázsolni, akkor ültessen futó díszbabot, ( phaseolus coccineus) amely felfuttatható falra is.

Bővebben...:

A cékla termesztése hobbi kertészek számára!

A cékla nem csak egy finom savanyúság az étkezéseknél, de egy vitaminban és ásványi anyagban igen gazdag zöldség, amelyet mi magunk is könnyedén termeszthetünk kertünkben!

Bővebben...:

Mandarinok, Klementinek, és tangerinek kertünkben.

A mandarinféle citrusok egyre jobban kiszorítják a piacról a narancsokat. Mindez a csomagolásnak és a különleges íz világnak is köszönhető. Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

Grillezett sertésborda recept levendulával

Gondolta volna kedves olvasó, hogy a levendula még a sült hús mellé is passzol? Íme, egy remek recept, ahol a grillezett sertésbordát fűszerezzük levendulával.

Bővebben...:

A levendula felhasználási formái!

Megkérdeztük olvasóinkat, ők mi mindenre tudnának egy csokor illatos levendulát használni! Íme, egy csokorra való a beküldött olvasói tippek közül!

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Íme, a titok, hogy szép hortenziánk legyen a kertben

A hortenzia Nagymamánk titkos kertjének az egyik legszebb virága volt, vidéken szinte minden kertben virágzott egy hatalmas hortenzia bokor. Majd kissé elfeledtük, de pár éve újra divatba jött ez a fantasztikusan szép növény. Bemutatom mi a titka, hogy neked is szép hortenziád legyen a kertedben!

Bővebben...: