szombat, 18 november 2017

Milyen muskátli tápoldatot használjunk tavasztól?

A muskátlinak a virágzáshoz és az ideális fejlődéséhez szüksége van a megfelelő tápanyag utánpótlásra, hiszen enélkül hamar elmúlik a varázs.

A virágzáshoz többek között nitrogénre, foszforra, káliumra is szüksége van a növénynek, de emellett fontos kis mennyiségben a bór, magnézium, vas és a kén is.

 

Ezek pótlása már szinte az első hónap után esedékes, így muskátlival együtt jó, ha megvásároljuk a tápoldatot is. Ha trágyázni szeretnénk a muskátlit, választhatunk a szilárd illetve a vízben oldódó folyékony trágya mellett. A csomagolás mindkét esetben elolvashatjuk az úgynevezett N:P:K arányt, amely megmutatja, hogy az egyes tápanyagokból hány százalék áll a rendelkezésünkre.

A tápsók ma már nem olyan kedveltek, mint egykor voltak, ám még is kapható néhány mezőgazdasági boltban. Ezek is a műtrágyák csoportjába tartoznak,akár csak a folyékony tápoldatok, csak itt a tápanyagok sók formájában találhatók meg. Ezek a muskátli számára közvetlenül felvehető tápanyagot biztosítanak, ám ha nem jól keverjük, el a vízben könnyen kiégeti a növényt.


De a műtrágyák csoportjába sorolhatók a táprudak is, amelyeket csak le kell szúrni a földbe és az öntözés hatására kioldódnak a tápanyagok. Ezeket a különböző műtrágyákat nem csak a lakásban vagy az erkélyen érdemes adni a muskátlinak, de a kertben levő növényeknek is adhatjuk.

A szerves trágyák, mint az istálló vagy marhatrágya is alkalmazható a kertben bár ezeknek a lebomlási ideje lassabb, mint a műtrágyáké, és gyakran nem is tartalmaznak minden fontos hatóanyagot a muskátli számára. Ám kora tavasszal vagy késő ősszel a kertbe ültetendő muskátli számára ideális választás lehet talajjavítás céljából.


Már az ültetésnél érdemes a földhöz adalékot adni ez lehet egy jó minőségű komposzt, vagy humusz, de keverhetünk némi tárgyát is a föld mellé.10 liter földhöz maximum 70 gr szerves trágyát adjunk, de a csomagoláson is fel van tüntetve a keverési arány.


Ültetés után már az első hónapban elkezdhetjük a tápanyagok pótlását, ám fontos hogy ez se vigyük túlzásba. elég az öntözővízhez hetente egy kupak tápoldatot adni, vagy leszúrni havonta pár táprudat a növény mellé, így egész nyáron át kiegyensúlyozott lesz a növények a tápanyagok utánpótlása.

A kertbe ültetett muskátlik számára jobb a folyékony tápoldat, mert a táprudakat, vagy a granulátumos tápokat az eső hamar kimossa.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

A tökéletes komposztálás folyamata házilag!

Kedves Kertbarát! Gondolt ön már, arra hogy mennyi konyhai hulladékot dob ki naponta? Pedig növényei boldogok lennének, ha ebből a konyhai hulladékból egy jó minőségű komposztot készítene, és nekik adná.

Bővebben...:

Hogyan űzzük el sikeresen a vakondokat kertünkből?

Nincs is bosszantóbb, mint a frissen nyírt gyepen éktelenkedő vakondtúrás, amely nem csak esztétikailag rontja a látványt, de tönkre is teszi a pázsitot. Íme, néhány hasznos tipp hogyan űzzük el kertünkből a vakondokat.

Bővebben...:

Miből készül a kóla?

A nálunk is közkedvelt coca Cola receptje titkos, de az egyik alapanyag a kóladió. Ismerjük meg közelebbről a kóla alapanyagát. Bővebben...:

A napsárga szépecske a kertek legszebbje

A szépecske (coreopsis) gyönyörű napsárga virágával a kertek legszebbike lesz, szinte virítanak a sárga virágok kertünkben.

Bővebben...:

Így teleltessük az írisz hagymákat

Az íriszek a hazai kiskertekben előkelő helyet foglalnak el, és az utóbbi években egyre több nemesített változat közül válogathatunk a kertészetek polcain.

Bővebben...:

Ültessünk árnyliliomot kertünkbe!

Ahogy a neve is mutatja az árnyékos kertek királynője az árnyliliom (hosta), amely gyönyörű virágával és tarka leveleivel díszíti kertünket.

Bővebben...:

Az édeskömény termesztése

Az édeskömény (Foeniculum vulgare) az ernyősviráguak családjába tartozó növény, amelynek az érdekessége a levélnyelekből álló föld feletti megvastagodott gumó.

Bővebben...:

Így ültessünk piros díszbabot!

Szeretné erkélyét még szebbé és színesebbé varázsolni, akkor ültessen futó díszbabot, ( phaseolus coccineus) amely felfuttatható falra is.

Bővebben...:

A szamóca termesztése és ültetése

A tavasz legfinomabb és legízletesebb gyümölcse a finom szamóca (fragraria ananassa), amely erkélyen is könnyedén termeszthető.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: