A nyár dereka a pihenés ideje, amikor élvezhetjük egész eddigi munkánkat a kertben. Ám ekkor sem maradunk munka nélkül, teendő akad bőven.

Egy városban mindig is nagy kihívást, jelent a kertépítés, hiszen itt nehezebb egy tágas szép kert látványát kelteni, amikor falakba és kerítésekbe ütközünk.

A verandának számos funkciója van egy háznál, megvéd minket az esőtől, fogadja a hozzánk érkező vendégeket. A veranda az első, amit egy látogató megpillant így érdemes gyönyörű oázissá varázsolni!

A fátyolvirágot (gypsophila paniculata) leginkább, mint rezgőt a virágboltokból ismerhetjük, hiszen a virágkötészet egyik fő díszítő eleme nyáron.

Egyre több háznál látni gyönyörű virágzó rózsakaput, amely egész nyáron át díszíti kertünket. Bemutatjuk, hogyan lehet saját kezűleg építeni egy ilyen gyönyörű kerti díszt.

Otthonunk rendezettsége tükrözi az egyéniségünket, és ez már a bejáratnál szembe tűnik. Ha szeretnénk, hogy otthonunk nyáron is gyönyörű és hangulatos legyen, tervezzük virágágyásokat a bejárathoz.

Ha romantikus erkélyt vagy teraszt szeretnénk varázsolni az első növény, amire gondoljunk a rózsa, amely évszázadok óta a kertek királynője!

A rózsa és a kúszónövény egymás mellett? Nos, igen kissé furcsa párosítás, de igen kertünkben jól megférnek egymás mellett, eme két gyönyörű dísznövényfajta.

A verbena magyar nevén vasfű a nyár legszebb egynyári virága, amely számtalan színben tündököl. Ma már itthon is közkedvelt dísznövényé vált a vasfű, amely eredetileg Dél Amerikából származik.

Sok hobbikertész panaszkodik, ha nyáron túl sok a napsütés kertjében és a növények egy része kiég a hőségben. Pedig számtalan növény van, amelyek egyenesen imádják a napot és a meleget.

Csodafa ( ricinus communis) Egy egzotikus hatású egynyári dísznövény, amely a trópusi Afrikából származik, ahol Krisztus pálmájának is hívják.

Júliusban a kert talán a legszebb és legtermékenyebb arcát mutatja felénk, ám ekkor is bőven akad tenni való!


Ezt a gyönyörű mediterrán szépséget sok tengerparti országban láthattuk, a kertekben. De itthon is ültethetünk murvafürtöt, amely szép mediterrán kúszónövény lesz kertünkben.

Így ültess Marmande paradicsomot a kertedbe!

Sokan szívesen ültetnek különböző paradicsomfajtákat a kertjükbe, de talán még nem hallottál a Marmande paradicsomról. Ez a hagyományos francia fajta az utóbbi években egyre népszerűbbé válik a kertészkedők körében. Miért? Nos, ebben a cikkben körbejárjuk ezt a témát, és megmutatjuk, miért érdemes ezt a páratlan paradicsomot ültetned a kertedbe.

Bővebben

Balkonparadicsom ültetése magról

A balkonparadicsom termesztése nemcsak élvezetes hobbi, hanem kiváló módja annak is, hogy friss, ízletes paradicsomokhoz jussunk, anélkül, hogy hatalmas területeket kellene bevetnünk.   Ebben a cikkben felfedezzük, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a korlátozott területből, és hogyan termeszthetünk bőséges paradicsomot még a legkisebb városi erkélyeken és teraszokon is.

Bővebben

Mire jó a rovarhotel a kertünkben?

Rovarhotel a kertben? Elsőre talán furcsának tűnhet, de ha az élővilág barátja vagy, akkor a rovarhotel nem hiányozhat a kertedből. A rovarhotel számos előnnyel jár: segít fenntartani a rovarvilág változatosságát, segíti a hasznos rovarok túlélését, fékezi a kártevők számát, és termékenyebbé teszi a kertedet.

Bővebben

 

Tavaszi kert

Ezek a kerti munkák várnak rád márciusban!

Március beköszöntével új lendületet kaphatunk a kerti szezonra való felkészülésben. Bár még hűvös idők uralkodnak, a természet már lassan ébredezik téli álmából, és számos teendőt kínál a kertünkben. Gyűjtsük össze az energiát és készüljünk fel arra, hogy a következő hónapokban gyönyörű és termékeny kertünket csodálhassuk!

Bővebben ...

A cserepes primula gondozása kint és bent

A primula vagy ismertebb nevén kankalin a tavaszi virágok egyik legnagyobb sztárja, amely sokszínű virágival lopja be magát szívünkbe kora tavasszal. De mihez kezdjünk egy cserepes kankalinnal kora tavasszal?

Bővebben ...

Mi lehet az oka a palántadőlésnek, és hogyan védekezz ellene?

Ma egy olyan témáról fogunk beszélni, amely minden kertészt aggaszt, ez pedig nem más mint a palántadőlés. A legtöbb hobbikertész, aki már nevelt palántát, találkozott a palántadőléssel, amikor a fiatal növények szára elvékonyodik, majd elhajlik. Ebben a cikkben megosztjuk veled a palántadőlés okait és néhány hatékony megelőző tippet.

Bővebben ...

Kora tavasszal is elkezdheted a palántanevelést otthonodban!

A tél még mindig jelen van, ami azt jelenti, hogy türelmesen kell várni a tavaszi melegebb időjárást, amely alkalmas a vetésre és az ültetésre. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk semmit a bőséges termés érdekében. Épp ellenkezőleg, most van lehetőségünk arra, hogy előkészítsük mindent és megfontoljuk, melyik növényt hova szeretnénk majd ültetni idén a kertünkbe.

Bővebben ...

Hóvirág szaporítása 3 különböző módszerrel

A hóvirág nem csak azért a kedvencünk, mert a tavasz közeledtét jelzi, hanem kecsessége, gyönyörű fehér virágai lenyűgöznek minket. Megmutatjuk, hogyan tudsz egyetlen tő hóvirágból évről- évre egyre többet varázsolni kertedbe, méghozzá 3 különböző módszerrel.

Bővebben ...

Kereső

Diós répatorta fűszeres mascarponekrémmel

 Ha tavasz, akkor irány a kert! A legjobb kerti ötletekért pedig természetesen irány a GardenExpo, Magyarország legnagyobb kerti életmód kiállítása. A Papp László Budapest Sportarénában március 22-24. között nemcsak izgalmas kertépítészeti trendekkel, hanem változatos színpadi programokkal is találkozhatnak a látogatók. Az egyik elmaradhatatlan téma a kültéri gasztronómia.

Bővebben ...

Így készül az eredeti mojito koktél!

Amikor a nyár beköszönt, és a forró napok elhozzák a hőséget, semmi sem üdít fel annyira, mint egy jéghideg, mentás-frissítő mojito koktél. Ez a klasszikus ital nem csupán egy egyszerű keverék, hanem egy igazi kulturális ikon, melynek gyökerei egészen a Karib-tenger és Kuba szívéig nyúlnak vissza.

Bővebben ...

Milánói makaróni olaszosan!

Az olasz konyha gazdag történelme és változatos ízei számos kulináris élményt kínálnak, amelyek világszerte meghódították az ínyencek szívét. Az olaszos ételek között kiemelkedik a Milánói makaróni, mely egy ízletes és könnyen elkészíthető fogás, amelynek eredete az olasz kulináris hagyományok mély gyökereiben rejlik.

Bővebben ...

18 DIY tipp madáretetőre

14 Grincs turmix a hideg téli napokra

10 tipp a körömvirág felhasználásához!

Őszi kerti munkák

© 2015 Kertvarázs Magazin. All Rights Reserved.