hétfő, 11 december 2017

Érdemes egyáltalán negyven fokon kimosni a ruhákat?

A legújabb kutatás szerint a negyven fokon való mosás jót tesz ugyan a környezetnek és a ruháknak, de a kórokozók nagy részét életben hagyja.

 

A kísérletet végző mikrobiológusok kimutatták, hogy a negyven fokon mosott ruhák csupán 14 százalékkal kevesebb kórokozót tartalmaznak, mint a mosatlan ruhák. A vizsgálatból ráadásul az is kiderült, hogy a negyven fokon kimosott ruhák negyede olyan baktériumokat tartalmaz, amelyek a széklettel állnak összefüggésben.

A szakértők 100 gyermekruháról és ágyneműről vettek mintát. A ruhák felét negyven fokon kimosták, a másik felét pedig egyáltalán nem mosták ki, egyenesen a családi szennyestartókból került a laboratórium asztalára. Az eredmények azt mutatták, hogy a kimosott plüss állatok tartalmazzák a legtöbb székletből származó baktériumot, általánosságban pedig a kisgyermekek alsóneműin található a legtöbb baktérium.

Dr. Lisa Ackerley közegészségügyi szakértő szerint az eredmények egyáltalán nem meglepőek, mert az utóbbi években számtalan kutatás mutatta ki, hogy a modern mosási gyakorlat ideális táptalajt biztosít a kórokozók szaporodásához.

„Az emberek azt hiszik, hogy ha egyszerűen beteszik a szennyest a mosógépbe, azzal elpusztítják az összes kórokozót, pedig egyáltalán nem így van. Csak azért, mert valami tisztának látszik, és jó illatú, még nem feltétlenül higiénikus” – állítja a szakértő. „Az alacsony hőfokon végzett mosás a ruháknak és a környezetnek ugyan jót tesz, az egészségünknek azonban nem feltétlenül.”

Dr. Pixie McKenna családorvos a következőképpen vélekedik a kérdésről: „Az alacsony hőfokon végzett mosás valóságos baktériumlevest hoz létre a mosógépben, így a mikroorganizmusok könnyedén átkerülhetnek a fertőzött ruhákról a nem fertőzöttekre. A baktériumok és vírusok, például az influenza vírusok és az E. coli baktériumok, 60 Celsius fok alatt túlélik a mosást, ami növeli a fertőződés kockázatát. A téli hónapokban különösen fontos, hogy megelőzzük a leggyakoribb kórokozók terjedését.”

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Télen sem unatkozhatunk a kertben!

Még szinte el sem kezdődött az igazi tél, máris alig várjuk a tavaszt! Sajnos lesz még ennek az enyhe időjárásnak böjtje, ám érdemes kihasználni ezeket a kellemes, néha már –már tavaszias téli napokat.

Bővebben...:

Kipróbáltuk a gombatermő dobozt!

Termesszen saját gombát otthon. Így reklámozzák a gombatermő dobozt. Kíváncsiak voltuk rá, hogy mit is tud a gombatermő doboz, így hát kipróbáltuk. És nem csalódtunk! Bővebben...:

Így ültessünk illatos virágos kertet!

Gondolta volna kedves olvasó, hogy egy kertben akár több száz különböző illattal is találkozhatunk? Ehhez nem kell más, mint ügyesen ültetni a növényeket kertünkbe!

Bővebben...:

Ültessünk illatos gólyaorr növényt a kertünkbe!

A gólyaorr (Geranium) népes családja mára meghódította a hobbi kertészek szívét, hiszen mind színben mind formában igen gazdag évelő dísznövényről van szó. Bővebben...:

A közönséges harangláb félárnyékos kertekben is megél!

Gyakran okoz gondot a hobbikertésznek, hogy milyen növényt ültessen a félárnyékos kertrészbe, ahol a virágzó növények gyakran elpusztulnak a fényhiány miatt. Ám a közönséges harangláb ( Aquilegia vulgaris) remekül megél a félárnyékos helyen is.

Bővebben...:

Négylevelű madársóska szerencsét hoz ránk!

Aki szeretne, négylevelű lóherét találni kertjébe ültessen oxalist hiszen ez maga a szerencsenövény.

Bővebben...:

Remek téli salátakülönlegesség lehet a Radicchio!

A Radicchio (cichorium intybus var. Foliosum) nálunk még újdonságnak számít pedig remek téli vitaminforrás lehet.

Bővebben...:

Jó kedvűek és energikusak leszünk a banántól!

A tízezer éves banán a történelem során egyszer már hiányzott asztalunkról és ma is ez a veszély fenyegeti. Bővebben...:

Jamie Oliver: így termesztem a póréhagymát!

A póré kedveli a napos helyeket és a könnyű jó vízelvezetésű talajt. Szinte minden közönséges kerti földben jól fejlődik. Szereti, ha sokat locsolják, de a pangó vizet nem bírja.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: