És akkor nem beszéltünk a rejtett penészről, amelyet csak szakértői vizsgálat képes felderíteni.

Természetesen a penész se nem szép, se nem egészséges a lakásban. De mielőtt súlyos költségekbe vernénk magunkat a lakás szigetelésének, szellőzésének és fűtésének átalakításával, vagy páratartalmat csökkentő készüléket vásárolnánk, érdemes szakértő segítségét kérni. Ő amellett, hogy felesleges kiadásoktól kímélhet meg minket, felfedezheti az esetleg jelen lévő rejtett penészt is, melyre laikusként nem bukkantunk rá.

Dr. Magyar Donát aerobiológus szerint a penész által okozott veszélyt olykor szándékosan eltúlozzák. A penészgombafaj és a koncentráció meghatározásával alkothatunk ugyanis csak valós képet a vélt vagy valós kockázatokról. Bizonyos fajok ugyanis csak kisebb kellemetlenségeket (esztétikai problémákat, rossz közérzetet, dohszagot, értékcsökkenést) okoznak, míg mások komoly kárt tesznek az épületanyagokban, sőt többféle betegséget is okozhatnak.

A penészgombák közül több mint 80 fajt hoztak összefüggésbe a gyakoribb légzőszervi megbetegedésekkel. A környezeti allergének pontos ismerete a kezelőorvos számára fontos információt nyújt arra vonatkozóan, hogy milyen irányban érdemes a kezelést folytatni.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a (már) látszólag penészmentes lakásokban is nagy kiterjedésű penésztelepek rejtőzhetnek a tapéta, a gipszkarton vagy a csempe mögött. Ezek és más ismeretlen spóraforrások levegőbiológiai módszerekkel mutathatók ki.

A vizsgálatok

Komolyabb beruházásokba a biológus szerint csak akkor érdemes fogni, ha az valóban indokolt, tehát az egészségünk forog kockán. Ennek eldöntésére különböző aerobiológiai módszerek állnak rendelkezésünkre. Teljes spórakoncentráció és a telepképző egységek magas száma esetén érdemes odafigyelni, de egyes penészfajtáknak már a puszta jelenléte is aggodalomra adhat okot.

Az aerobiológiai mérések a szennyezőanyag-forrás felderítésében is hasznosak lehetnek. A penészspórák forrása lehet maga a szellőzőrendszer, a szűrők és más egységek is, ahol a por és a kondenzációs víz a kórokozók felszaporodásának kedvez. Az ilyen rendszer allergénekkel árasztja el az épületet.

Rejtett penész az irodában

Az aerobiológus egyik esetének leírásából kiderül, hogy ügyfele régóta elhúzódó légzőszervi megbetegedésben szenvedett, mellyel különféle kezelésekre járt, ennek ellenére állapota nem javult. Egy munkatársa hívta fel a figyelmét az irodája falán látható penészfoltokra, és arra, hogy a tünetei kapcsolatban állhatnak ezzel, valamint azt is javasolta, hogy vizsgáltassa meg a helyiség levegőjét.

A helyszíni vizsgálat során a szakemberek felfedezték, hogy a tapéta felszínén látható penészfoltok valójában csak a jéghegy csúcsát jelentik: az irodában nagy mértékű rejtett penészesedés is van, ugyanis a tapéta alatt több négyzetméteres, egybefüggő gombatelepek borították a falat, melyek között számos kórokozó fajt azonosítottak (Aspergillus versicolor, Stachybotrys sp., Microascus trigonosporus, stb.).

Megállapították, hogy a helyiség komoly egészségi kockázatot jelent az ott tartózkodóknak, továbbá felhívták a beteg, a kezelőorvos és az épületüzemeltető figyelmét a szükséges lépésekre. Az ügyfél a szakvélemény birtokában felkereste a munkáltatóját, aki a helyiség felújítását még aznap elrendelte. A munkálatok során egy szivárgó vízvezetékcsövet találtak, ezzel egy régóta húzódó, több helyiséget érintő probléma forrását is megtalálták, és így véglegesen megoldhatták.

A felújítás után is lefolytattak egy vizsgálatot, melynek során kiderült, hogy a korábbi állapothoz képest a légköri gombakoncentráció jelentősen (67 százalékkal) alacsonyabb lett, és a határérték alá csökkent. Az ügyfél pedig meggyógyult.


Penész a könyvesboltban

Egy másik esetben egy kétszintes belvárosi könyvesboltban több dolgozónál jelentkeztek tünetek (sinuitis), melyek főként az emeleten, egy elszívó ventilátor bekapcsolásával erősödtek. A vizsgálatok során kiderült, hogy az emeleti levegő kiugróan magas koncentrációban tartalmazott egy kórokozó gombafajt, az Aspergillus nigert. Mennyisége közel 8-szorosa volt az elfogadható beltéri határértéknek. A földszinti mintákban egy Eurotium-faj uralkodott, míg a földszinti álmennyezet felett nagy kiterjedésű Chaetomium-faj telepét fedezték fel.

Az épület az elöregedett vízvezetékek miatt a második emeletről beázott. A vizesedés a földszinti álmennyezet fölött látható volt, de az első emeleten a könyvespolcok és a gipszkarton díszburkolat mögött rejtve maradt. A ventilátor szívó hatása az Aspergillus-spórákat a levegőbe juttatta, illetve megakadályozta a kiülepedésüket. Az Eurotium-faj esetében a koncentráció a belső udvaron magasabb volt, mint a helyiségekben, vagyis a penészesedés a kültérben alakult ki. Ebben közrejátszhatott a meghibásodott ereszcsatorna is, mely folyamatosan nedvesítette a szellőzőberendezés beszívó nyílása melletti falat. A légtechnikai elemzés szerint a belső udvarról bejuttatott levegő megfelelő szűréséről nem gondoskodtak, a spórákat a rendszer a földszinten folyamatosan keringtette és dúsította. A hibás beállítások miatt a beszívott levegő nem jutott el az emeletre a vezetékeken.

A megoldást itt az jelenti, ha a vízszivárgásokat felszámolják, a szellőzőrendszert beállítják, illetve a belső udvarról tisztítva jut be a levegő. Az A. niger és Chaetomium-telepek így kiszáradnak és elpusztulnak, a levegőben szálló spórákat kiszűri a megfelelően beállított készülék, továbbá a belső udvar levegőjének szűrésével az Eurotium sp.koncentrációja is csökkenni fog.

Forrás: Ingatlanmagazin.com


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!