Elkészítés: A savanyú káposztát szükség szerint átmosom, alaposan lecsöpögtetem, és apróra vágom. A meghámozott és felkarikázott főtt burgonya egyharmadát közepes nagyságú tepsire terítem.

Meghintem kevés vegetával, és elosztom rajta a káposzta felét. Erre ráteszem a megmosott, kicsumázott és vékonyra szeletelt alma felét, meg a nagyon apróra vágott, éppen csak üvegesre sütött angolszalonna-darabkák felét. Rákarikázom a fele mennyiségű vöröshagymát, majd burgonyával folytatom a rétegezést. Megszórom a vegetával, újabb réteg káposztát szórok rá, betakarom a maradék almával és a szalonnadarabkákkal, ezután a hagymát osztom el rajta, végül beborítom az utolsó réteg burgonyával. A tejfölbe kevés vegetát, sót és csombort szórok, majd lelocsolom vele az étel tetejét. Előmelegített forró sütőbe teszem fedetlenül, és addig sütöm-pirítom, amíg a tetején ropogósra sül a tejfölös burgonya. Aki szereti, a tányéron külön is megtejfölözheti.

Elkészítési ideje: kb. 105 perc.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!