csütörtök, 14 december 2017

Töltött káposzta elkészítése

Töltött káposzta hozzávalók: 1 kg sertéshús, 50 dkg füstöltoldalas, 1 kg füstölt házikolbász, 20 dkg füstölt szalonna, 1,5 kg házilag savanyított káposzta, 15-16 középnagyságú savanyú káposztalevél, 3 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 csöves paprika, 10 dkg rizs, 1 tojás; só, bors, majoránna, tejföl. néhány szem köménymag.

 

Töltött káposzta elkészítés: A savanyított káposztát két fej finomra vágott vörös hagymával, a kettévágott csöves paprikákkal és a köménymaggal megfelelő nagyságú lábasba tesszük. A húst megdaráljuk, beletesszük az apró kockákra vágott füstölt szalonnát, a finomra vágott harmadik fej vöröshagymát nyersen, az összezúzott fokhagymát, ízlés szerint sót és a fűszereket a megmosott rizst és a tojást. Jól összekeverjük, megtöltjük vele a káposztaleveleket.

Rá helyezzük a lábasba készített káposztára az oldalassal és a kolbásszal együtt. Felöntjük vízzel, és lassan, 2 órán át, főzzük. Ekkor a töltelékeket, az oldalast és a kolbászt kiszedjük, a káposztát gyenge rántással berántjuk, hogy sűrű, ne legyen. Visszarakjuk a töltelékeket, és egy félóráig még főzzük. Tálaláskor öntsük le tejföllel, és csurgassuk meg paprikás lével.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Kertészkedés tavasszal! videóval

Itt a tavasz. Egyre többen töltik a hétvégéiket a kiskertekben kertészkedéssel. De ahhoz, hogy egy kert igazán szép legyen, nem csak szakértelemre, hanem megfelelő eszközökre is szükség van. Bővebben...:

A tavasz ébredése! Videó!

Hóvirágok, rügyfakadás, napsütés. Mindez biztos jele annak, hogy itt a tavasz. A hosszú téli pihenő után felébred téli álmából a természet. Bővebben...:

Komposztálás!

Már évek óta komposztálom a kerti hulladékot. Kitűnő virágföldet kapok minden tavasszal, de a virágládákban nyáron koncentráltan jelenik meg a gaz és fű. Van-e módszer és vegyszer amivel e jelenséget elkerülhetem. Tisztelettel Huszár László

Bővebben...:

Napos kertbe is ültethetjük a kékszakállt!

A kékszakáll (Caryopteris) egy évelő cserje, amely a vasfű félék családjába tartozik. Gyönyörű liláskék virágai, júliustól egészen a nyár végéig nyílnak, és remek kontrasztot alkotnak a szürkészöld levelekkel.

Bővebben...:

Négylevelű madársóska szerencsét hoz ránk!

Aki szeretne, négylevelű lóherét találni kertjébe ültessen oxalist hiszen ez maga a szerencsenövény.

Bővebben...:

Így teleltessük az írisz hagymákat

Az íriszek a hazai kiskertekben előkelő helyet foglalnak el, és az utóbbi években egyre több nemesített változat közül válogathatunk a kertészetek polcain.

Bővebben...:

A zöldborsó kertünk hasznos növénye!

A zöldborsó konyhánk egyik kedvelt alapanyag, épp ezért kertünkbe is érdemes saját zöldborsót nevelni, hiszen egész nyáron ellát minket friss zsenge tápanyagokban és vitaminban gazdag zöldséggel.

Bővebben...:

Tavasztól ültethetjük az articsókát kertünkbe!

Az articsóka (Cynara scolymus) nem csak egy finom zöldségnövény, de egyben egy gyönyörű fészekvirágzatú dísznövény is, amely hatalmas liláskékes virágával díszíti kertünket. Bővebben...:

A Jégsaláta termesztése

A jégsaláta (lactuca sativa var.capitata) fejes saláták egyik változata, amely egyre népszerűbb lesz a magyar konyhában, hiszen nem csak finom, de nagyon egészséges is. Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: