Az összetömörödött túl nedves talajon a fű nem tud fejlődni, mivel nem jut a gyökér elég oxigénhez. Ezért a gyepet időnként célszerű szellőztetni.

A homokos talajnál nincs erre szükség, mert itt a finom szemcsék között jut elég víz és levegő a gyökerekhez így itt nincs is dolgunk, mint rendszeresen locsolni és nyírni a gyepet.

Az agyagos talajnál már más a helyzet itt a nehéz rögök között a fű szinte megfullad. Az agyagos talaj a vizet is megköti, és még jobban összetapad. Minél kötöttebb egy talaj, annál rosszabb a helyzet, és ezt még rontja az állandó járkálás is, ami még jobban tömöríti a földet.

Itt kézzel kell besegíteni, hogy a fű folyamatosan elég levegőhöz jusson, ezért fogjunk egy villás ásót vagy egy vasvillát és kezdjük el a talajt megszurkálni, ahogy a süteményt szoktuk a sütés előtt. A cél itt is ugyanaz levegőt juttatni a talajba.

pázsit

A lyukakat úgy helyezzük el, hogy egymástól kb. 10 cm.-re legyenek, és legalább 10 cm mélyek is. Vagyis amikor beleszúrjuk, a villát egy kicsit mozgassuk meg jobbra-balra és jó mélyen szúrjuk le a földbe. Ezt a műveletet ősszel, tavasszal és a nyár közepén is érdemes elvégezni.

Ha ezzel kész vagyunk még érdemes a gyepet átfésülni, vagyis fűgereblyével tisztogatni. Ez az esős időben fontos, mert a nyírás után visszamaradt nyesedék vagy az egyéb, faágak levelek rothadásos folyamatot indítanak el. A tisztogatást kora tavasszal nyár közepén és késő ősszel érdemes elvégezni. A gereblye nem megfelelő erre a célra, mert erős fogai kárt tehetnek a fűszálakban, míg a gyepgereblye laza fogai védik a füvet.

Ha a gyepet rendszeresen szellőztetjük és levegőztetjük a fűfelület szép mélyzöld színű lesz, hiszen a gyökerek elég levegőhöz jutnak így.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!