vasárnap, 18 február 2018

Eljött a burgonya betakarítás ideje! Videóval!

A tavasszal és nyáron szorgoskodó kertész most nyeri el munkája jutalmát, hiszen be lehet takarítani a zöldségeket, gyümölcsöket többek között a burgonyát is!

Európában a XVI.századik nem is ismerték a burgonyát, csak a XIX.századtól kezdték el felfedezni ezt a remek zöldségfélét. A burgonyát Kolumbusz fedezte fel, amikor India helyett véletlenül az Indiánok felé hajózott ahol ez a kis koszos gumó akkor már ismert volt, sőt az egyik fő táplálékuk volt.

Hazánkban a botanikusok csak 1585-ben kezdték el termeszteni, de mivel eleinte a növény zöld paradicsomhoz hasonló gyümölcsét próbálták meg elfogyasztani, amely mérgezést okozott nem aratott túl nagy sikert a növény. Először az olaszok vették észre, hogy a növénynek a föld alatt rejlő gumóját kell fogyasztani, innentől kezdve indult el világhódító útjára a burgonya.

Hazánkban is évről évre egyre több hobbi kertész ültet kertjébe burgonyát, amely ma már számos szakboltban és kertészeti áruházban kapható vetésre alkalmas fajták széles választéka.


A termesztésre alkalmas hazai fajták:

Korai érésű: Rebeka, Réka

Középkorai érésű fajták: Bakonyi sárga, Góliát, White Lady, Sarolta, Hópehely.

A burgonya gumókat tavasszal érdemes elültetni, miután előcsíráztattuk egymástól 40 cm tő és 50 cm sortávolságra.


Sajnos akármilyen talajon nem él meg ez a különleges növény, így a laza homokos talaj az ideális ültetéshez, ám ha kertünkben a talaj nem ilyen egyszerűen az ültetés előtt keverjük be homokkal a kerti földet.


Nyáron egy nagy levéltömeg virít majd kertünkbe, amellyel semmi más dolgunk nincs, mint néha megöntözni és rendszeresen lazítani a földet a tövek körül, majd gazolni. Amikor a nyár végén a levelek elkezdenek sárgulni elérkezett a betakarítás ideje, hiszen akkor a legmagasabb a gumók keményítő tartama. Május végétől fokozatosan érdemes felszedni a gumókat, amelyeket száraz hűvös helyen több hónapig is lehet tárolni.


Sajnos a burgonyát nem, csak mi de számtalan kártevő is kedveli ilyen az undok krumpli bogár, vagy a fonálféreg. Ezek ellen a kártevők ellen alig -alig lehet védekezni, vagy kézzel begyűjtjük a lárvákat vagy vegyi úton próbálunk meg védekezni.

Ha tetszett a cikk küldje tovább!

 

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Ültessünk körömvirágot a kertbe!

A körömvirág gyönyörű narancssárga színével a nyár melegét hozza el kertünkbe, de ezen kívül, mint gyógynövényt is hasznosíthatjuk.

Bővebben...:

Kora tavasszal nyílnak a muscarik!

A muscari vagy ismertebb nevén a gyöngyike a kora tavasszal nyíló hagymás növények közé tartozik, amelyek már márciustól kék színbe öltöztetik kertünket.

Bővebben...:

Tartsunk edzést tavasszal a növényeknek!

Talán furcsán hangzik a cím, de igaz a fiatal palántáknak, vagy az átteleltetett mediterrán dísznövényeknek is szüksége van edzésre.

Bővebben...:

A hortenzia gondozása és ültetése

Hortenzia gondozása és ültetése

Nagymamáink kertjében nélkülözhetetlen virág volt a hortenzia, de ma egyre ritkában fedezhető fel a kertekben. Pedig ez a növény hatalmas labdaszerű virágzatával, igazán szép látványt nyújt.Megmutatjuk, hogyan kell helyesen gondozni és ültetni a hortenziát kertünkben.

Bővebben...:

A leander tavaszi ápolása

Bár kicsit lassan, de beköszöntött a tavasz így a leanderek is gyorsabban ébredtek fel téli álmukból. Ahhoz hogy szép dús virágzó növényt kapjunk egész nyáron most érdemes oda figyelni a gondozásra.

Bővebben...:

Fukszia a balkonok és erkélyek kedvenc növénye!

Az árnyékos kissé hűvös erkélyek, és otthonok kedvelt növénye a cserepes fukszia, amelynek a gondozása még a kezdő kertészek számára sem okoz gondot.

Bővebben...:

Íme, 3 fekete zöldség különlegesség a kertbe!

Fekete zöldség a kertünkben? Első hallásra talán kicsit furcsának tűnhet, pedig ma már ez sem lehetetlen. Ha van még hely kertünkben, és szívesen kipróbálnánk valami különleges új zöldség fajtát, ültessünk fekete színű zöldségeket.

Bővebben...:

A paradicsom a magyar konyha egyik legismertebb zöldsége.

Szép piros színével csábít, és nagyon egészséges is. Itt a paradicsomszezon, ezért érdemes többet megtudni erről a szép tüzes zöldségről.

Bővebben...:

C vitamin felfedezése a paprikából!

116 évvel ezelőtt, 1893-ban Budapesten megszületett Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas magyar orvos és kutató, a C-vitamin felfedezője. A paprikából hogyan sikerült felfedeznie a szervezet számára alapvető vitamint? Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...:

Ez az oka, ha szárad vagy hullik a szobapáfrányod levele

Sok kertbarát nem is mer páfrányt vásárolni, otthonába, mivel attól fél, hogy télen az összes levél elszárad és lehullik.  Megmutatom, mit kell tenned ahhoz, hogy a páfrányod télen, nyáron is szép maradjon.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Íme a titok, hogy virágzó korallvirágod legyen!

Korallvirág metszése

A korallvirág az egyik legnépszerűbb virágzó szobanövények egyike, mégis sok hobbykertésznél a virágzás elmaradása okoz problémát. Ha neked sem virágzik a korallvirágod, tarts velem, és megmutatom mi a nagy titok.

Bővebben...: