kedd, 27 június 2017

A citromfa ültetése lépésről lépésre videóval!

A citromfa ültetése nem egy nagy ördöngösség, de érdemes néhány szabályt betartani, hogy a növényt ne terhelje meg az átültetés.

Faiskolákban és kertészetekben ma már egyre gyakrabban látni földlabdás citromfákat, amelyeket nekünk kell otthon átültetni cserépbe vagy nagyobb dézsába.

Ültetéshez szerezzünk be speciális citrus földet, amely ma már szintén kapható sok kertészetbe. A virágföld mellé válasszuk ki a megfelelő edényt is a növény számára. A kisebb citromfákat eleve kisebb cserépben szállítják be a kertészetekbe, így ezeket is érdemes átültetni a vásárlás után.


Ha fiatal kisebb méretű növényt veszünk meg figyeljünk oda, hogy a következő cserép mérete ne legyen túl nagy az előzőhöz képest, elég, ha 20-30 %-al növeljük meg a méretet így a gyökér kényelmesen beszövi az új talajt.


A kisebb citromfákat inkább évente ültessük át mindig nagyobb cserépbe, és csak a nagyméretű növényt tegyük dézsába. Ha már elértük a legnagyobb méretű edényt, nincs szükség több átültetésre elég a felszíni talajt lecserélni évente egy 5-10 cm mélységben. Az átültetésre a legjobb időszak a március vége és április közepe.


A növényt ültethetjük fadézsába, vagy nagyméretű agyagedénybe, de akár műanyag edénybe. Bármilyen edényt is válasszunk fontos, hogy az alján a felesleges víz el tudjon távozni, és terítsünk az aljára egy víz elvezető réteget, ami lehet összetört cserép darabok, vagy durva kavics.

A drénrétegre tegyünk egy réteg citrus földet, majd helyezzük, el a növényt az edénybe, töltsük meg virágfölddel a cserepet, úgy hogy a tetején maradjon egy 10 cm mély perem így könnyebb lesz az öntözés. Figyeljünk oda az ültetésnél, hogy a növény stabilan álljon a cserépbe, ha szükséges kissé rázzuk meg a cserepet hogy mindenhová jusson elég virágföld.


Tavasztól őszig az öntözővízhez adjuk kevés citrus vagy mediterrán tápoldatot így elkerülhetjük, hogy kifogyjon a tápanyag a virágföldből.

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Szaporítás hajtásdugványról

Szükség lenne új növényre a kertbe? Szaporítsa saját növényeit hajtásdugvánnyal! Hozza létre kerti faiskoláját egyszerűen. Nagyon sok pénzt spórolhatunk és új növényeket is beszerezhetünk kertünkbe!

Bővebben...:

Szeretne színesebb kertet ingyen?

Bár itt az ősz, sőt mindjárt talán a hó is esik mégis érdemes már a jövő tavaszra is gondolni! Ha szeretne jövőre még színesebb és szebb kertet szinte ingyen kattintson ide! Bővebben...:

Kertbarát tipp: Így lesz még több virág kertünkben ingyen!

A kertbarátok már jól tudják: egy kert soha nincs kész! Mindig valamit át kell ültetni másik helyre, valamit le kell vágni, vagy ritkítani.

Bővebben...:

Szeptember végéig is virágzik az angyaltrombita!

Az angyaltrombita (brugmansia) egy gyönyörű mediterrán illatos közkedvelt dísznövény, amely feltűnő virágaival igazi szoliter növénnyé válik kertünkben!

Bővebben...:

Egy különleges csokoládé illatú növény!

Egy újabb szenzációs növény, amely GOMBÓC ARTÚR kedvence lehetne, ez a csokoládé virág, amelynek virága valódi kellemes csokoládé illatot áraszt.

Bővebben...:

Akár másfél méter magasra is megnőhet a Kínai hamuvirág!

A kínai hamuvirág (Ligularia dentata) mint neve is mutatja Kínából és Japánból származik, de ma már a hazai kertészetekben is megvásárolhatjuk ezt a különleges növényt.

Bővebben...:

Pomelo a különleges gyümölcs!

A napokban a zöldségesnél egy igen különleges gyümölcsöt vettem észre, és mivel még nem ettem ilyet gondoltam kipróbálom. Megkóstoltuk, és nagyon finom íze van. Ez a pomelo.

Bővebben...:

Mégse olyan egészséges a paprika?

Paprika. Méregerős vagy erős méreg? Mindkettő és egyik sem. Sokkal inkább táplálkozásunk egyik ízletes és fontos eleme. Bővebben...:

A Jégsaláta termesztése

A jégsaláta (lactuca sativa var.capitata) fejes saláták egyik változata, amely egyre népszerűbb lesz a magyar konyhában, hiszen nem csak finom, de nagyon egészséges is. Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

Grillezett sertésborda recept levendulával

Gondolta volna kedves olvasó, hogy a levendula még a sült hús mellé is passzol? Íme, egy remek recept, ahol a grillezett sertésbordát fűszerezzük levendulával.

Bővebben...:

A levendula felhasználási formái!

Megkérdeztük olvasóinkat, ők mi mindenre tudnának egy csokor illatos levendulát használni! Íme, egy csokorra való a beküldött olvasói tippek közül!

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Íme, a titok, hogy szép hortenziánk legyen a kertben

A hortenzia Nagymamánk titkos kertjének az egyik legszebb virága volt, vidéken szinte minden kertben virágzott egy hatalmas hortenzia bokor. Majd kissé elfeledtük, de pár éve újra divatba jött ez a fantasztikusan szép növény. Bemutatom mi a titka, hogy neked is szép hortenziád legyen a kertedben!

Bővebben...: