csütörtök, 24 augusztus 2017

A halványító és metélő zeller termesztése kiskertben

A zeller ( Apium graveolens) közkedvelt levélfűszer a konyhában, hiszen számtalan étel mellé felhasználhatjuk mind a levelét, mind a gumóját.

 

A kétnyári ernyősvirágúak már az első évben ízletes aromás leveleket hajtanak, míg a gumós zellernél a megvastagodott gyökerét fogyasztjuk. Ezek a növények csak a második évben hoznak virágot, majd magot.

A halványító zeller rendszerint már az első évben szüretelhető, és csak a kifejlet növények kezdenek el virágot hozni a második évben.

Termesztése történhet magvetéssel, vagy palántáról is ültethetjük, a magokat márciusban érdemes elvetni, míg az erős egészséges palántákat május és június között érdemes kiültetni.

Mind a metélőzeller, mind a halványító zeller számára a laza, jó vízáteresztő képességű talaj az ideális, és fontos, hogy a növekedési időszakban legyen elég nedvesség és napfény a növények számára. A halványító zeller szára úgy sárgul be, ha a zöld szárakat hozó fajtákat, szárát földdel betakarjuk, de ma már sok olyan újfajta is kapható, amelyek a bonyolult halványító eljárás nélkül is sárgás színűek lesznek.

A növény levelei már augusztustól szedhetők, az erős szárakat és leveleket időről időre érdemes levágni vagy letörni. A zeller jól megfér a konyhakertben a babbal, a paradicsommal, a káposztával, és sok más zöldséggel.


A zeller magas illóolaj tartalma miatt olya kedvelt zöldségnövény, erős fűszeres aromás íz világgal rendelkezik. Ezen kívül nem csak finom íze miatt érdemes rendszeresen fogyasztani, hanem a benne található magas kálium, kalcium, E vitamin és B6 vitamin tartalma miatt is.

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Északi fekvésű kert rendezése

Tisztelt Szakértő! Van 3x5m virágos kertem északi fekvésű reggel kicsit este felé kap kevés napot.Elején sövény kerítés van végén futó rózsa kerítés mellett krizantémok vannak fal mellett álló borostyán de már támasztékot igényelt de most el fagyott azért most kezd ki hajtani. Bővebben...:

Így készítsünk mini kertet kagylóba!

A tengerpartról begyűjtött nagyobb kagylók kiválóan alkalmasak arra, hogy egy mini kertet létesítsünk bennük. Akár a közepes akár a nagyméretű kagylók is alkalmasak, növény beültetésre.

Bővebben...:

Komposztáljunk saját magunk!

A kerti talaj javításához az egyik legjobb alapanyag a komposzt, amely tápanyaggal és ásványi sóval gazdagítja a talajt a növények számára kertünkben.

Bővebben...:

A leander tavaszi ápolása

Bár kicsit lassan, de beköszöntött a tavasz így a leanderek is gyorsabban ébredtek fel téli álmukból. Ahhoz hogy szép dús virágzó növényt kapjunk egész nyáron most érdemes oda figyelni a gondozásra.

Bővebben...:

A hortenzia gondozása és ültetése

Hortenzia gondozása és ültetése

Nagymamáink kertjében nélkülözhetetlen virág volt a hortenzia, de ma egyre ritkában fedezhető fel a kertekben. Pedig ez a növény hatalmas labdaszerű virágzatával, igazán szép látványt nyújt.Megmutatjuk, hogyan kell helyesen gondozni és ültetni a hortenziát kertünkben.

Bővebben...:

Hortenzia gondozása és ültetése

Hortenzia gondozása

A hortenzia Nagymamáink vidéki kertjéből sejlik fel emlékeinkben, pedig ez a fantasztikus évevő dísznövény Japánból származik. a hortenzia gondozása nagyon egyszerű, ezért érdemes kertünkbe ültetni ezt a fantasztikus szép virágot!

Bővebben...:

Ha szeptember, akkor itt a befőzés ideje!

Egy jó kertész a nyár végén élvezheti igazán munkája gyümölcsét szó szerint, hiszen most van itt az ideje a szüretnek és a befőzésnek.

Bővebben...:

A szamóca termesztése és ültetése

A tavasz legfinomabb és legízletesebb gyümölcse a finom szamóca (fragraria ananassa), amely erkélyen is könnyedén termeszthető.

Bővebben...:

Így védjük meg növényeinket a kártevőktől! Védőhálók és feromoncsapdák

A kertész egyik legfontosabb feladata hogy megvédje a haszon és dísznövényeit a kártevőktől és betegségektől. 

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Íme, a titok, hogy szép hortenziánk legyen a kertben

A hortenzia Nagymamánk titkos kertjének az egyik legszebb virága volt, vidéken szinte minden kertben virágzott egy hatalmas hortenzia bokor. Majd kissé elfeledtük, de pár éve újra divatba jött ez a fantasztikusan szép növény. Bemutatom mi a titka, hogy neked is szép hortenziád legyen a kertedben!

Bővebben...: