péntek, 20 október 2017

A paradicsom termesztése

A paprikánál felsorolt módszerek a paradicsom esetében is alkalmazhatók, de én inkább egy negyedik módszert javasolnék. Késő ősszel, ha már a paradicsom is teljesen beérett, hagyj meg néhány szép példányt, amiről úgy gondolod, hogy magnak alkalmas lesz.

Valami félreeső helyen irtsd ki a gyomot, a talajt jól lazítsd fel és egy 30 x30 centis területen, vagy 5-6 cm mélységig szedd ki a talajt. A gödörbe dobáld bele a paradicsomokat, terítsd rá újra a földet és taposd le. A tetejére dobj rá még 2-3 cm vastag földréteget, de ezt hagyd lazán.

Azok a magok, amelyek áttelelnek és kikelnek, szép termést fognak hozni. Ha a palánták (amik helyben keltek ki) elérik a 20-25 cm-es magasságot, kettesével a végleges helyükre ültethetők. Úgy kalkulálj, hogy a magoknak kb. 5 %- a fog kikelni. Ha lakásban akarsz paradicsompalántát előállítani, akkor azt javaslom, hogy 3-4 decis műanyagpoharakba rakd a földet (lásd: paprika) és a pohár közepében egy kis lyukba tégy 2-3-4 szem magot. A legnyüszögébbet legfeljebb majd kidobod.

Facebook témánk a héten: Beszélgessünk! Neked melyik a kedvenc őszi virágod? Mit ültetsz ősszel a balkonládákba, cserepekbe? >>>>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Akár az erkélyen is kialakíthatjuk a konyhakertet!

Sokan hivatkoznak arra, hogy semmit nem tudnak termelni, hiszen nincs is konyhakertjük. Ez így nem egészen igaz, hisz sok olyan növény van, ami akár egy erkélyládában, vagy virágcserépben is megtermelhető.

Bővebben...:

Így készítsük elő a talajt tavasszal!

Ha azt szeretnénk, hogy kertünk nyáron a legszebb oldalát mutassa meg nekünk, fontos a tavaszi talaj előkészítés, amely nagyban befolyásolja a növények fejlődését.

Bővebben...:

Kertészkedjünk együtt gyermekeinkkel!

Az óvodások szívesebben fognak zöldséget-gyümölcsöt enni, ha foglalkozások, és közös kertészkedés során szerettetik meg velük.

Bővebben...:

A vaníliavirág gondozása

A vanília virág (Heliotropium arborescens) Peruból származik ahol, mint félcserje díszíti a parkokat és kerteket. Bővebben...:

Ültessünk illatos gólyaorr növényt a kertünkbe!

A gólyaorr (Geranium) népes családja mára meghódította a hobbi kertészek szívét, hiszen mind színben mind formában igen gazdag évelő dísznövényről van szó. Bővebben...:

Napos sziklakertbe ültessünk Tengerparti pázsitszegfűt!

A tengerparti pázsitszegfű (Armeria martima) egyetlen kertből sem hiányozhat, vidám színű kerek virágfejei, a pázsitszerű párnákon szinte lebegnek.

Bővebben...:

A gránátalma dézsába is ültethető!

A gránátalma(Punica granatum) ősrégi haszonnövény, amelyet sok kultúrában gyógynövényként tartanak számon. De kertbe ültetve is nagyon szép szoliter dísznövény.

Bővebben...:

Jamie Oliver: így termesztem a póréhagymát!

A póré kedveli a napos helyeket és a könnyű jó vízelvezetésű talajt. Szinte minden közönséges kerti földben jól fejlődik. Szereti, ha sokat locsolják, de a pangó vizet nem bírja.

Bővebben...:

Gyümölcsfák metszése

A gyümölcsfákat már rögtön ültetés után érdemes metszeni, de nem mindegy hogyan, és mikor metsszük gyümölcsfáinkat. Cikkünk bemutatja a gyümölcsfák metszésének alapjait.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: