kedd, 19 szeptember 2017

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

 

Salátát termeszteni a világon a legegyszerűbb dolog, hiszen elég, ha elszórunk pár magot a cserépbe, balkonládába, vagy a földbe, és egy vagy két hét múlva már szedhetjük is az ízletes, vitamindús smaragdzöld leveleket.

 Salátát még a legkisebb kertben, teraszon vagy erkélyen is tudunk termeszteni, vethetünk madársalátát, tépősalátát, fejes salátát, vagy színes levelű salátákat, ma már számtalan fajta közül válogathatunk.

A saláták igen kevés földdel is beérik, mivel sekély a gyökérzetük ám a túllocsolást és a kiszáradást is rosszul tűrik, így a fejlődési időszakban érdemes a rendszeres, de kis mennyiségű locsolást beiktatni.


A legtöbb saláta így pl. a rukkola és a madársaláta is jól tűri a hideget, tehát már április elejétől akár szeptember végig folyamatosan vethetjük a magokat. Én több kisebb balkonládában is nevelek salátákat, egyikben madársaláta, a másikban rukkola fejlődik, kettőben tépősaláta, és jégsaláta növekszik. Amikor az egyiket leszedem, máris vetek bele új magokat, és amíg azok növekszenek, addig egy másik ládából szedem a leveleket.

Én nem csak salátákhoz használom ezeket a finomságokat, de zöld turmixot is készítek belőle naponta, amely 60% gyümölcsből és 40 % zöld levelekből tevődik össze, ezt egészítem ki napi egy kanál zöld árpa porral, vagy búzafülé porral.

A salátáknak nincs szükségük semmilyen műtrágyára, hiszen a friss föld tartalmaz számukra minden fontos tápanyagot, de ha ládában vagy cserépben nevelünk nyáron salátát, időnként érdemes lecserélni a földet benne, mielőtt új magokat vetünk el.

A saláta fejlődése nagyban függ az időjárástól is, sajnos eddig a május inkább az esőről és a borongós időről szólt, reméljük most már egy kis napsütést és meleget is kapnak a növények. Azért a legtöbbje két, három hét alatt így is kifejlődik. Ha teraszon vagy erkélyen nevelünk salátát ládában, vagy cserépben, nem szükséges megvárni, amíg a növények teljesen kifejlődnek, a bébi saláta épp oly ízletes és vitamindús, mint  a nagy fejű rokonai.

Sajnos a saláta nem tárolható sokáig, így mindig csak annyit neveljünk egyszerre amennyit el is fogyasztunk, ha pedig rendszeresen szednénk a leveleket, érdemes két hetes időszakban vetni az újabb magokat. Július végétől, amikor már a hőmérséklet igen magas, érdemes felfüggeszteni a saláta nevelést, mivel a legtöbb fajta a magas hőmérséklet és a száraz meleg miatt igen gyorsan felmagzik, de ládában vagy cserépben ekkor is szedhetünk zsenge hajtásokat.

A tépősalátáról fontos tudni, hogy mindig a külső leveleket szedjük le, így a belső levelek tovább tudnak fejlődni! Akár háromszor annyi levelet szedhetünk le, mintha tövestől szednénk ki. Sajnos egy idő után ezek is felmagzanak, ilyenkor szedjük ki őket és szórjunk el új magokat.

A salátafélék tápanyagban igen gazdagok, ám kalória értékük alacsony, így fogyókúra során is ehetjük őket naponta. Magas a folsav, vas, a C, illetve a B vitamin tartalmuk, de magas rost tartalmuk kis jó hatással van szervezetünkre.

Bátran ajánlom minden kertbarátnak a saláták termesztését, hiszen kis helyen is elfér, és számtalan vitaminhoz juthat szervezetünk, a saját magunk által termesztett zöld levelekből.

Jó kertészkedést kívánok: Kertészanyu

Ezt olvastad már?

5 fantasztikus levendulás dekoráció otthonra!

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Kertész Anyu kertje: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!


 

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Napimádó virágok, amelyek edényben is szépen fejlődnek

Gyakran okoz gondot egy olyan erkély vagy terasz, amelyet egész nap erősen tűz a nap, így a legtöbb virág kiég és tönkre egy. Bővebben...:

A kezdő kertészek 10 leggyakoribb hibája 5+5 aranyszabály kezdő vetemény kertészeknek - 1 RÉSZ

A kertészkedés sok tanulást és ismeretgyűjtést igényel, ennek ellenére kellemes kikapcsolódást jelenthet, remek stresszűző, így megéri a befektetett időt és energiát.

Bővebben...:

Akár az erkélyen is kialakíthatjuk a konyhakertet!

Sokan hivatkoznak arra, hogy semmit nem tudnak termelni, hiszen nincs is konyhakertjük. Ez így nem egészen igaz, hisz sok olyan növény van, ami akár egy erkélyládában, vagy virágcserépben is megtermelhető.

Bővebben...:

Ültessünk kertünkbe salamonpecsét virágot.

Az árnyas hűs kertek egyik kedvelt lakója a salamonpecsét virág (polygonatum hybridum), amely akár 1 méter magasra is megnőhet.

Bővebben...:

Így teleltessük az írisz hagymákat

Az íriszek a hazai kiskertekben előkelő helyet foglalnak el, és az utóbbi években egyre több nemesített változat közül válogathatunk a kertészetek polcain.

Bővebben...:

Simogatásra vágyik a Peszterce kertünkben!

A peszterce ( ballota pseudodictamnus) egy igen tetszetős, szürkészöldes levelekkel rendelkező növény, amely mellett nem lehet úgy elmenni, hogy az ember meg ne simogatná a molyhos kis leveleket.

Bővebben...:

C vitamin felfedezése a paprikából!

116 évvel ezelőtt, 1893-ban Budapesten megszületett Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas magyar orvos és kutató, a C-vitamin felfedezője. A paprikából hogyan sikerült felfedeznie a szervezet számára alapvető vitamint? Bővebben...:

Termesszünk madársalátát a kertben és az erkélyen!

A madársaláta (Valerianella locusta)a téli hónapok egyik fő vitaminforrása is lehet, hiszen igen magas az A,C és B vitamin tartalma valamint az ásványi anyagok széles skálája is megtalálható benne.

Bővebben...:

Az édeskömény termesztése

Az édeskömény (Foeniculum vulgare) az ernyősviráguak családjába tartozó növény, amelynek az érdekessége a levélnyelekből álló föld feletti megvastagodott gumó.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: