kedd, 16 január 2018

Ültessünk árnyliliomot kertünkbe!

Ahogy a neve is mutatja az árnyékos kertek királynője az árnyliliom (hosta), amely gyönyörű virágával és tarka leveleivel díszíti kertünket.

 

Az árnyliliom rendszertanilag az agavék családjába tartozik. Húsos vastag gyöktörzsű évelő növény, amely szép szív alakú sötétzöld vagy épp tarka leveleivel díszít. A virágzat nem ritkán eléri az akár a 90 cm magasságot is, a tölcsér vagy harang alakú virágok fürtben fejlődnek ki.

Színe több féle is lehet, lila, liláskék, fehér, és ezeknek az árnyalatai, ám ezek a virágok a tarka levélzettel még szebben mutatnak. Az árnyliliomokat megtalálhatjuk Oroszországban, Korában, Japánban, Kínában, több mint 70 fajtája ismert, és igen kedvelt.

Az ültetést április elején végezzük el, a kert félárnyékos részébe, akár egy nagyobb fa tövébe is telepíthetjük a tövet, amely már májusban virágzik. A növény szinte egész nyáron át egészen szeptemberig folyamatosan nyílik, akár több tövet is ültethetünk egymás mellé, mert így egész nyáron át biztosítjuk a virágzást.

Mivel hidegtűrő évelő növényről van szó, nem kell ősszel felszedni, kint hagyhatjuk kertünkben, bár egy kemény tél esetén a tövét érdemes betakarni falevéllel, vagy faforgáccsal. Ültethetjük sírokra, erkélyre vagy teraszra egy nagyobb edénybe, de ha kertünk túl árnyékos és kevés fényt kap, az árnyliliom itt is jól érzi magát.

Bátran válogassunk a szebbnél szebb árnyliliom fajták közül, hiszen egy kevés gondozást igénylő évelő dísznövény, amely egész nyáron át elkápráztat minket fantasztikus levél mintájával és színes virágaival.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Mi mit jelent?

Sokszor halljuk hogy ez évelő ez egynyári, de nem tudjuk melyik mit is jelent? Mi bemutatjuk  ki hová is tartozik, és pontosan mit takarnak ezek a szavak. Bővebben...:

Hogyan védekezzünk a levéltetvek ellen?

Már mos érdemes a tavaszra gondolni és időben védekezni a levéltetvek ellen, akik készülődnek a téli álomra.

Bővebben...:

Vannak dolgok, amik nem illenek kertünkbe!

Kerti törpe, gumiabroncs, műanyag flakon, csak pár olyan tárgy, amivel tönkretehetjük kertünk szépségét.

Bővebben...:

Négylevelű madársóska szerencsét hoz ránk!

Aki szeretne, négylevelű lóherét találni kertjébe ültessen oxalist hiszen ez maga a szerencsenövény.

Bővebben...:

A dália ültetése és gondozása

A dália a fészkes virágúak családjába tartozó évelő dísznövény, amelynek mára számtalan fajtája került, aki a kertészetekbe.

Bővebben...:

A napsárga szépecske a kertek legszebbje

A szépecske (coreopsis) gyönyörű napsárga virágával a kertek legszebbike lesz, szinte virítanak a sárga virágok kertünkben.

Bővebben...:

Így ültessünk balkonparadicsomot az erkélyre!

A legkisebb erkéllyel rendelkező lakástulajdonosok is ültethetnek balkonparadicsom cserépbe vagy balkonládába, így nyáron szüretelhetik az ízletes finom paradicsomot.

Bővebben...:

Ültessünk salátát az erkélyre!

Aki szeretné az erkélyét maximálisan kihasználni, termesszen saját salátát. Így az erkély nem csak szép, de hasznot hozó helyiség is lesz.

Bővebben...:

A halványító és metélő zeller termesztése kiskertben

A zeller ( Apium graveolens) közkedvelt levélfűszer a konyhában, hiszen számtalan étel mellé felhasználhatjuk mind a levelét, mind a gumóját.

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: