Apró fehér kis bókoló virágaival a tavasz legszebb hírnökei közé tartozik a tőzike, amely akár csak a hóvirág önszaporító, így évről évre egyre több fehér virág tűnik fel kertünkbe az ültetés után.

Hazánkban vadon is megtalálható, árnyas erdőkben honos a tavaszi tőzike. Akár csak a hóvirág a tőzike is védett növény, így szedését komoly pénzbírásággal sújtják. Március elejétől egészen április végéig nyílnak az apró fehér illatos virágok, amelyek tömegesen gyönyörű látványt nyújtanak.

Három fajtát különböztetünk meg a tavaszi tőzike, a nyári tőzike, amely májustól júniusig nyílik, magassága 40 cm, és az őszi tőzike, amely szeptembertől nyílik és mindössze 10-20 cm magas.

A tőzikét kedveli a félárnyékos nyirkos kerteket, épp ezért érdemes nagyobb fák árnyékába telepíteni, csoportosan. Ha virágágyásba szeretnénk telepíteni, akkor vegyük körbe a növényeket nedves mohával, vagy kövekkel, így még jobban kiemeljük szépségüket.

Tavasszal a tőzike mellé ültehetünk más tavaszi növényeket, nagyon jól mutat mellette a kankalin, a Crocus, vagy a sáfrány. Érdemes mindhárom fajtát ültetni, kertünkbe, így tavasztól késő őszig folyamatosan virágzik majd a tőzike, a szezon virágaival együtt.

A tavaszi és nyári tőzikét szeptemberben ültessük el kertünkbe, így már tavasszal nyílnak az első virágok. Ássuk, fel a kertben a földet ahová szeretnénk a növényt telepíteni, majd simítsuk el a földet, és egymástól 10-20 cm távolságra ültessük el a hagymákat kb. 5-10 cm mélyen. Ezután fedjük be földdel, és öntözzük be, végül hogy télen ne fagyjon, ki a virághagyma fedjük be még egy réteg talajtakaró réteggel is. Mivel az őszi tőzike nem fagyálló, télen fontos a vastag talajtakarás, hogy ne fagyjanak ki a hagymák.

Tavasszal ültehetünk cserépbe vagy balkonládába is tőzike hagymát, amelyek egy félárnyékos helyen rendszeres öntözés mellett hamar virágba borul. Az elvirágzott hagymákat ősszel ültessük ki a kertbe, és télire takarjuk be fenyőkéreggel vagy falevéllel.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!