Lichtkönigin lucia vagyis a sárga bokorrózsa. A kertészek egyik kedvenc rózsafajtája lett az utóbbi pár évben, hiszen aránylag kevés gondozás mellett is szépen fejlődik, dúsan virágzik és gyönyörű élénksárga virágával a kert éke lesz.

Különlegessége a telt virágok, amelyek gyakran 10 cm átmérővel is büszkélkedhetnek. Nyáron szinte tömve van virágokkal, egy bugában akár 10-12 virág is nyílhat egyszerre. A bokor magassága elérheti a két métert is, nagyon szép zárt tömött formája miatt sövénynek vagy térelválasztónak is alkalmas.

Levelei fényesek, a virágok eleinte még élénksárgák majd a nyílással együtt kissé fakul a színűk is. Metszéssel kordában lehet tartani, így akár kisebb kertekbe erkélyre, vagy dézsás növénynek is ültethető. Nagyon szépen mutat, ha sötétzöld örökzöldekkel együtt ültetjük így a zöld és a sárga virág színe közötti kontraszt szépen mutatkozik.

Más rózsákkal vagy lila levendulával és színes egynyári növényekkel is körbevehetjük, valódi nyári hangulatot hoz kertünkbe.

A sárga bokorrózsát tavasszal vagy ősszel telepítsük kertünkbe, ültetés előtt áztassuk be egy vödör vízbe a megvásárolt tövet. Ültetéshez egy 50*50 cm gödröt kell ásni, amibe érdemes némi komposztot vagy rózsatrágyát szórni, majd helyezzük el a rózsát, töltsük vissza a földet, kissé tapossuk le a rózsa körül, hogy mindenhová jusson és jó alaposan öntözzük be.


Ne felejtsük le tavasszal és ősszel visszametszeni a hajtásokat, és nyáron az elnyílt virágokat levágni. Az első évben az őszi ültetésnél a tövet kupacoljuk fel földdel, nehogy kifagyjon a tő. Nyáron legalább kétszer szórjuk meg a földet körbe rózsatrágyával vagy rózsa tápoldattal.

A sárga bokorrózsa kedveli a meleg napos kerteket, és a jó vízáteresztő képességű tápanyagban gazdag talajt. A májustól egészen a fagyokig folyamatosan virágzó rózsafajta, amelynek virágai enyhén illatosak, minden kertész kedvence lesz.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!