A kamélia (Camellia) eredetileg Japánból és Kínából származik, egy gyönyörű örökzöld cserje, amely fényes sötétzöld leveleivel és lenyűgöző elegáns virágaival kápráztat el minket. Ma már számtalan fajta áll a hobbi kertészek rendelkezésére és hírével ellentétben nem igényes növény.

A virágok színe fajtától függ, megtalálható köztük a fehér, rózsaszín és a kárminvörös árnyalat is, sőt a virágok alakja is változó van közte egyszerű, telt, cirmos vagy rojtos, átmérőjük elérheti akár a 15 cm.-t is. A kaméliák nem télállók ezért télre vigyük be őket védett helyre, épp ezért a legjobb, ha nagy méretű cserépbe vagy dézsába ültetjük a növényt.

Sokszor, mint cserepes szobanövényt értékesítik a kaméliát, azonban jó, ha tudjuk, hogy ez a növény jobban érzi magát a szabadban nyáron, mint bent a lakásban.

A kert világos illetve enyhén félárnyékos részébe tegyük ki a növényt nyáron, földjét tartsuk egyenletesen nedvesen, majd a virágzás idején csökkentsük el a locsolást kissé. Az öntözővízhez kéthetente egyszer nyáron keverjük kevés virágzó tápoldatot is, így pótoljuk a növény számára felhasznált ásványi sókat és vitaminokat.


Az éjszakai fagyok beállta előtt vigyük be a növényt védett helyre, 12-15 fokos helyiségbe, és minimális öntözéssel teleltessük át.

Japán kamélia: camellia japonica

Ezt a tiszta fajt már csak ritkán termesztik, de a belőle keresztezett fajtákat már gyakrabban. Magassága elérheti a 3 métert is, levelei tojásdad alakúak, sötétzöldek a virágok fehér rózsaszín vagy bordó árnyalatban pompáznak. A különleges fajták akár több színben is nyílnak így egy virágon belül rózsaszín és cseresznyepiros színeket láthatunk

Ez a fajta -15 fokig télálló, de érdemes télre védett helyre vinni a cserepét.

Recés levelű kamélia: Camellia reticulata:

A nemzetség kedvelt tagjai közé tartozik, hiszen számtalan változatban van jelen. Magassága szintén elérheti a 3 métert, de termete erősebb a többi fajtánál. A tavasszal nyíló félig telt karmazsinvörös színű virágok lenyűgöző látványt nyújtanak, márciustól egészen április végéig.

Szintén -15 fokig bírja, a hideget, de télre érdemes télikertbe vinni.

Williamsii hibiridek: camellia williamsii

Ezek a kedvelt fajták a C. japonica és a C. saluenesis kereszteződéséből jöttek létre. Többnyire kis vagy közepes termetűek, szétterülő cserjék. Magasságuk mindössze 1,5 méter, és a többi növényről eltérően télen virágzik.

Szintén jól viselik a téli időjárás enyhébb teleken elég a tövét takarással védeni a fagyok ellen.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!