vasárnap, 22 április 2018

Hol és hogyan neveljünk muskátlit?

A muskátli szinte bárhol jól érzi magát, ha megfelelő gondozást és ápolást kap egész nyáron át, ilyen pl. a tápanyag utánpótlás, a hőmérséklet, és az öntözés.

 

Balkonládába vagy cserépbe ültetve, erkélyen, teraszon, kertben vagy akár a szobában is nevelhetünk muskátlit. A közönséges vagy futómuskátli hibridjei egy napos meleg részen hosszú ideig képesek virágozni, míg a nemes muskátli, mint pl. az angol muskátli, vagy az illatos muskátlik egy száraz levegőjű szobában is megélnek. Mivel a muskátli nem télálló, semmiképp ne ültessük ki őket a kertbe túl korán, és még a fagyok előtt vigyük be védett helyre ősszel, mivel a hideg hatására kifagynak a növények.

Muskátlit ma már számtalan helyen beszerezhetünk, vásárolhatunk közvetlenül a kertésztől, ahol gyakran bukkanunk különleges fajtákra, de szétnézhetünk nagyobb kertészetekben, barkácsáruházakban, vagy virágboltokban ahol a muskátli mellé a virágföldet és a tápoldatot is megvásárolhatjuk.

Csomagküldő virágszolgálatoknál is érdemes szétnézni, bár itt képről kell kiválasztani a növényt, ma már ezek a cégek is megbízható jó minőségű növényállományt küldenek. A csomagküldő szolgálat előnye hogy otthonról kényelmes vásárolhatunk, ki sem kell mozdulni.

Az F1 hibrideket magról is lehet szaporítani, míg más fajtákat csak dugványról, itt érdemes gyökereztető port is használni. Sajnos ma már a nagyobb áruházak március közepétől kezdik árulni a 10 db.-os muskátli dugványokat, ám itt óvatosan kell eljárni, hiszen egy hidegebb éjszaka az amúgy is gyenge növényeket tönkreteheti.

A szabadba a muskátlit csak április elején érdemes kitenni, amikor a talaj és a hőmérséklet már kellően felmelegedett.A vásárlás során csak olyan növényt vegyünk, meg amely sötétzöld egészséges levélzettel rendelkezik, nincsenek rajta sárguló, száradó levelek, mert ezek a növények átültetés után sem fognak életben maradni. Választhatunk gyökeres dugványt, vagy félkész növényeket, amelyeket 9 –es cserépben árulnak már virágzó állapotban, vagy kész növényt 11 –es cserépben. Ha azt látjuk egy növényen, hogy a leveleken foltok vagy rozsdás barna elszíneződés található, még akciós áron se vegyük meg, mert ez betegségre utalhat.

Vásárlás után érdemes a növényt egy nagyobb cserépbe, friss földbe átültetni, és tegyük egy napos meleg ablakba, vagy ki az erkélyre. Ez után már csak a rendszeres locsolás és a heti 1-2 tápoldatozás szükséges ahhoz, hogy egy egész nyáron át virágzó gyönyörű kerti dísznövényt kapjunk.

Csatlakozz hozzánk a facebookon is! A varázslatos hobbykertek csoportban beszélgethetsz más kertbarátokkal, és megmutathatod legszebb növényeidet! >>>>>>

Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

A napokban egy bevásárló központban...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu:Így készíts palackkertet páfrányokból

Kertészanyu:Így készíts palackkertet páfrányokból

Kertészanyu:Így készíts palackkertet páfrányokból

A páfrányok több mint 350 millió...

Tovább a cikkhez
Ezért imádom a zamiopálmát

Ezért imádom a zamiopálmát

Ezért imádom a zamiopálmát

Az egyik kedvenc szobanövényem...

Tovább a cikkhez

Készüljünk a tavaszra kertünkben is!

Már csak pár hét és beköszönt a tavasz, Itt az ideje elkezdeni beszerezni a szükséges kellékeket, hogy ne az utolsó pillanatban kapkodjunk.

Bővebben...:

Tavasszal ültessük el a tubarózsát!

A tubarózsa (Polianthes tuberosa) még mindig ritkaságnak számít hazánkban pedig egyszerűen és könnyedén lehet a kertbe is ültetni ezt a fantasztikus illatos gyönyörű krém fehér virágot. Bővebben...:

Így kezeljük az elnyílt hagymás növényeket!

Sajnos a szép tavaszi hagymás növények elnyílnak lassan, de mihez kezdjünk velük utána? Cikkünkből megtudhatja mi a teendő, hogy jövőre is virágozzanak a hagymák.

Bővebben...:

Acaena buchananii: Acélkék tüskésdiócska

Az acélkék tüskésdiócska a rózsafélék családjába tartozik, eredetileg Új-Zélandról származik. Ez az évelő talajtakaró növény, mindössze 5-10 cm magasra nő meg, ám talajt betakaró száraival hamar szétterül a kertekben.

Bővebben...:

Régi kertek lakója a sárga cickafark

Valaha a régi kertekben útszélén rendszeresen találkoztunk vele, ám ma egyre kevesebbet látunk a sárga cickafarkból (achillea filipendulina).

Bővebben...:

Az égig érő bambusz

Hazánkban az elmúlt pár évben a bambuszok iránti kereslet megnőtt, hiszen a távol kelet egzotikus hangulatát hozza el nekünk.

Bővebben...:

A muskátli ültetése és gondozása

Vajon mikor érdemes átültetni egy muskátlit, milyen földbe, és hogyan gondozzuk a növényt átültetés után. Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat cikkünkben! Bővebben...:

Így ültessünk muskátlit!

Tavasszal egyre több nagyáruházban, kertészetben kínálják a muskátlik különböző fajtáit, és színeit. De amikor megvásároljuk a palántákat, vagy a virágzó muskátlikat, érdemes átültetni. De nem mindegy hogyan és mibe ültetünk.

Bővebben...:

Így öntözzük nyáron a muskátlit!

A növények, így a muskátlik is az életükhöz és fejlődésükhöz vizet igényelnek. A nyári melegben a muskátlikat rendszeresen öntözni kell, ám nem mindegy hogyan és mennyi vizet adunk ezeknek a közkedvelt növényeknek.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Muskátli ébresztés!

Aki elég ügyes és tapasztalt, át tudta teleltetni a muskátlit. De itt a tavasz és ideje felébreszteni a téli álomból a kis muskátli lurkókat.

Bővebben...:

A tavasz sláger növénye a muskátli!

Már márciusban tele vannak a kertészetek polcai a sok színes muskátlival, amelyeknek valljuk be nehéz ellenállni a vásárlás során.

Bővebben...:

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Árnyékos kerti növények

Át tudom érezni azoknak a gondját, akiknek a kertjében vannak félárnyékos részek, és úgy gondolják, ide inkább nem is ültetnek semmit, úgy sem lesz szép. Mutatok neked 10 dísznövényt, amelyek még félárnyékban is szépen fejlődnek és virágoznak, akár a kertedben, akár a teraszodon.

Bővebben...:

Így lesz gyerekjáték a magvetés tavasszal

 

A kertészkedésben nem csak az a jó, hogy szép lesz a környezeted, és még mozogsz is közben, de remek családi program is válhat belőle. Megmutatom, hogy lehet a tavaszi magvetés egyben gyerekjáték is.

Bővebben...:

Segítség beteg az orchideám mit tegyek?

Orchidea gondozása

Sárgul, levél hullik a virág, száradnak a hajtások apró pöttyök és foltok jelennek meg vajon mi baja lehet az orchideámnak? Ismerje meg az orchidea betegségeit, tüneteit és kezelését.

Bővebben...:

11 tipp, hogy a tiéd legyen a környék legszebb orchideája!

Az orchideák a trópusok gyönyörű kincsei, színeik, formáik, illatuk mindenkit elbűvölnek. Az elmúlt században nemesítésüknek és laboratóriumokban történő szaporításuknak köszönhetően bárki számára elérhetővé vált ez a káprázatos növény. Ez eddig mind szép és jó, de, ugye te is jártál már úgy, hogy az ajándékba kapott orchidea soha többé nem bontott virágot, vagy, ami még rosszabb, néhány hónap múlva elpusztult. Pedig minden csak odafigyelés kérdése!

Bővebben...:

Az égszínkék szarkaláb kertünkben nyílik

szarkaláb

 Fenséges égszínkék színű évelő növény(Delphinium), amely szinte uralja kertünket. Ismerjük meg közelebbről ezt a nemes virágot.

Bővebben...:

Így lesz szép virágzó pünkösdi rózsád a kertben

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa évszázadok óta a kertek egyik kedvenc lakója, régen inkább a vidéki kertek jellegzetes növénye volt, ma már a modern kertekben is előszeretettel ültetik a kertbarátok, ezt a fantasztikusan szép növényt.

Bővebben...:

Pünkösdi rózsa gondozása

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa virágzása nem túl hosszú életű, ám csodálatos színvilága kárpótol minket. A májusi kertek királynője ez a csodálatosan szép évelő lágyszárú növény.

Bővebben...: