szerda, 17 január 2018

Kolbászos burgonyaleves

Hozzávalók: 20 dkg füstölt kolbász (bármilyen puha kolbász lehet), 30 dkg tisztított burgonya, 2 dl tejföl, 1 púpozott teáskanál finomliszt,

1 mokkáskanál majoránna, 1 gerezd fokhagyma, késhegynyi törött köménymag, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 1 evőkanál olaj, 1 kis fej vöröshagyma, ízlés szerint só, 1 csokor petrezselyemzöld.

 

A felforrósított olajon üvegesre pirítom a megtisztított és apróra metélt vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát, és azonnal ráöntök két evőkanál vizet. A tűzre visszatéve belerakom a tisztított és egyforma karikákra vágott nyers burgonyát, és felöntöm nyolc deci vízzel. Felforralva fedő alatt puhára főzöm, csak ezután karikázom bele a bőrétől megfosztott kolbászt. (A kolbász bőre könnyűszerrel lejön, ha meleg vízbe rakjuk, majd a vízből kivesszük, és öt percig hagyjuk szikkadni.)

A meg- tisztított és zúzott fokhagymával, a tört köménymaggal és a majoránnával ízesítem, végül beleöntöm a liszttel és fél deci vízzel simára kevert tejfölt. Folytonos keverés közben öt percig főzöm, ezután beleszórom a megmosott és apróra metélt zöldpetrezselymet. A lángról lehúzva ezzel már nem forralom, csak lefedve hagyom állni tíz percig. Forrón tálalom.

Elkészítési ideje: kb. 55 perc.

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Így tegyük még színesebbé kertünket ingyen! Vetőmag és növény csere!

Szeretnénk kertünket idén még szebbé színesebbé és változatosabbá tenni, de nincs rá pénzünk, hogy drága vetőmagokat vásároljunk? Akkor cseréljünk!

Bővebben...:

Gardenexpo 2010 Videóval!

Aki lemaradt a 2010-es Garden expo kertészeti és orchidea kiállításról, most bepótolhatja egy virtuális sétával!

Bővebben...:

A jó magnak jó talaj kell!

Aki kertészkedni szeretne, első lépésként a talaj minőségét kell szemügyre vennie, hiszen jó talaj nélkül nincsenek szép növények és ízletes zöldségek sem.

Bővebben...:

Az égig érő bambusz

Hazánkban az elmúlt pár évben a bambuszok iránti kereslet megnőtt, hiszen a távol kelet egzotikus hangulatát hozza el nekünk.

Bővebben...:

Sárkány a kertünkben

Sárkánykontyvirág (dracunculus vulgaris) Egy virág, amely szép, de a szaga valóban egy sárkányra emlékeztet minket. Ismerjük meg a sárkánykontyvirág különleges szépségét.

Bővebben...:

A leander tavaszi ápolása

Bár kicsit lassan, de beköszöntött a tavasz így a leanderek is gyorsabban ébredtek fel téli álmukból. Ahhoz hogy szép dús virágzó növényt kapjunk egész nyáron most érdemes oda figyelni a gondozásra.

Bővebben...:

Így ültessünk balkonparadicsomot az erkélyre!

A legkisebb erkéllyel rendelkező lakástulajdonosok is ültethetnek balkonparadicsom cserépbe vagy balkonládába, így nyáron szüretelhetik az ízletes finom paradicsomot.

Bővebben...:

Alakítsunk ki zöldségágyásokat kertünkben!

Évről évre egyre többen hódolnak ismét a zöldség termesztésnek, akár a fővárosban is, amelynek oka talán a magas zöldség árak, és a saját magunk által termelt zöldség öröme.

Bővebben...:

Eljött a burgonya betakarítás ideje! Videóval!

A tavasszal és nyáron szorgoskodó kertész most nyeri el munkája jutalmát, hiszen be lehet takarítani a zöldségeket, gyümölcsöket többek között a burgonyát is!

Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: