A brokkoli-salátához: 60 dkg brokkoli, 2 pohár joghurt, 2 evőkanál FLORIOL étolaj, só, kevés citromlé, őrölt bors és késhegynyi szódabikarbóna.

Az elkészítés módja: A pulykamellfilét késsel szétnyitjuk úgy, hogy egy lapot kapjunk belőle. Kiálló széleit levágjuk, a húst kb. 1 cm vastagságúra gyengén kiklopfoljuk, majd sózzuk, borsozzuk. A levágott részeket kétszer átdaráljuk, hozzáadjuk a tojásfehérjét, a tejszínt, kevés sót és borsot, s keverőkanállal vagy habverővel péppé keverjük. A pépet vékonyan felkenjük a pulykafilére. Az előzőleg konyakkal, kakukkfűvel, borssal, majoránnával bepácolt és néhány órára hűtőbe tett nyúlmájat lecsepegtetjük, feldaraboljuk és a pulykamell felénk eső részére hosszában, tömören felhalmozzuk, a húst felgöngyöljük.


A pulykamellfilét előbb szorosan folpack fóliába, majd alufóliába tekerjük, a két végét gondosan lezárjuk. Delikáttal ízesített, lassan, gyöngyözve forró vízbe tesszük, és a hús vastagságától függően 20-40 percig pároljuk. Ha kész, hideg (jeges) vízbe tesszük és kihűtjük. Miután hideg előétel, tanácsos a felhasználás előtti este elkészíteni, s hűtőbe tenni, mert a tekercs így jól kifagy, megköt és könnyű szeletelni. A körítéshez a brokkolit késhegynyi szódabikarbónával - hogy zöld maradjon - 2-3 percig főzzük, leszűrjük és kihűtjük. A joghurtot sóval, fehér borssal, citromlével, csipetnyi cukorral és olajjal összekeverjük, tálaláskor a pulykamell szeletek mellé halmozott brokkolira öntjük.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!