Kikopott, netán hiányos, vagy túl sárga? Itt az ideje, hogy egy kicsit életre keltse a gyepet. Akinek még nincs füvesítve a kertje, itt az ideje az őszi fűmagvetésnek.

Először is ássuk fel a talajt, és távolítsunk el minden gyomot. Ha a terület ahová szeretnénk füvet telepíteni túl gyomos, használjunk vegyszert a gyomirtáshoz, de ennek a lebomlási ideje 2-3 hét, addig ne vessük el a fûmagokat. Ha nem tisztítjuk meg a talajt a gyomoktól, akkor fû helyett a gyomok fognak szépen virítani kertünkben. Ezért fontos hogy gyökerestül távolítsuk el a nemkívánatos növényeket. Érdemes egy kis szerves trágyát is beleforgatni a talajba. Miután felástuk jó alaposan és megtisztítottuk a gyomoktól és más nem kívánatos tárgyaktól a talajt gereblyézzük el egyenletesen.


 

Ha kész vagyunk az elõmunkálatokkal, jöhet a fűmagvetés. Kézzel egyenletesen szórjuk ki a fűmagot. Laza csukló mozdulatokkal széles körben szórjuk szét a magokat. 1 kg fûmag kb. 30-40 négyzetméterre elegendõ. Ha kiszórtuk a fûmagot a gereblye fejével nagyon finoman nyomkodjuk le a magokat, hogy a szél nehogy elfújja, mielõtt kikelnének. A szél mellett a madarak is elõszeretettel fogyasztják a magokat. Ezután jöhet az öntözés. Érdemes jó alaposan beöntözni a területet, de vigyázzunk, mert ha túl erõs a vízsugár, kimossa a magokat, ezért szórófejes öntözést alkalmazzunk.


Ma már hatalmas a választék a fűmagokból.

Van olyan fűmag, amely jól viseli a szárazságot, van, amelyik a kétnyári százszorszéppel van bekeverve, és van, amelyik a golf pályák gyepének szépségével vetekszenek. Kétszáz négyzetméternyi pázsit (ami nem nevezhető nagynak, pl. 20x10 méternyi füves sáv) egy ember egész éves oxigénszükségletét fedezi.

 

Mitől lesz szép egy gyep? Az állandó gondozástól! Íme, néhány jó tanács:

A fűnek is fontos az állandó tápoldat utánpótlás. Igen nagy a választék a különböző tápoldatokból és gyeptrágyákból. Ezeket használjuk rendszeresen, de vigyázat a túl sok mű vagy szerves trágya ugyanúgy kiégeti a füvet. De ennek hiánya is okozhat sárgulást. Itt az ideje egy kis energiát adni gyepünknek, hogy a téli pihenő előtt még hasznosítsa a tápanyagot. Az erős gyeptrágyát elég évente kétszer tavasszal és ősszel egyszer kijuttatni, vigyázva, mert ha nem megfelelően adagoljuk, kiégeti a füvet. A gyengébb tápoldatokat akár havonta is adagolhatjuk öntözővízbe keverve.


 

Öntözés:

A helyes öntözés az egyik legfontosabb munkafolyamat, ha szép gyepet szeretnénk. Ha egyszer elfelejtettük meglocsolni a füvet egy meleg napsütötte héten és a fű kiszárad már nem lehet helyre hozni. Épp ezért fontos a rendszeres locsolás. Erre a legjobb időszak a reggeli órák, mert délben túl erős a napsugárázás és ilyenkor az apró vízcseppeken keresztül a nap kiperzseli a füvet, a késő esti locsolásnál pedig a víz megáll a növényen, és gombás fertőzések léphetnek fel. A gyepet elég hetente egyszer locsolni ősszel.

Nyírás:

A fűnyírása is fontos kerti munka, hiszen az elhanyagolt gyepen hamar túlnőnek a gazok. Soha ne vágjuk a füvet 8 cm.-nél kisebb méretre, mart így még fel tudja venni a harcot a gyomokkal. A 8-10 cm fűszálak elég erősek így a talaj nedvességét is jobban megkötik, és nem szárad ki a gyep kertünkben. A levágott fűszálakat akár ott is hagyhatjuk, hiszen ezek lebomlanak és visszakerülnek a talajba. Persze akit zavar az elsárgult fűszál pár napig egy gereblyével szedje össze. Ne feledje a rendszeres nyírott gyepen kevesebb a gyom, mert ezek a növények nem viselik jól az állandó vágást, így egy idő után eltűnnek.


 

Fehérhere:

A fehérhere (Trifolium repens) régen még, mint gyomnövény szerepelt, de ma már tudjuk, hogy egy igen hasznos kis növényről van szó.

Ennek a kis egyszerű növénynek a gyökereiben élő baktériumok vannak, amelyek nitrogént kötnek meg a talajban így gazdagítják a gyep tápanyagellátását. A fűmaghoz adjunk 10-15 % fehér herét és így füvesítsünk. Ennél többen ne adjunk hozzá a keverékhez, mert túlságosan elszaporodik, és elnyomja a füvet. Sokan sajnos a mai napig bosszankodnak, ha ez a növény elterjed a fű között, pedig ha együtt nyírjuk a kettőt, a pázsitunk ugyanolyan szép és gondozott lesz. A fehérherén található baktériumok ugyanolyan jótékony hatást végeznek el, mint egy gyeptrágya.


 

Gyepszellőztetés:

Egy idő után a sok esőtől, és a lenyírt fűtől egy réteg keletkezik a talajon. Ez a réteg elzárhatja az oxigént a fű gyökerétől így ismét sárgulás és fakulás lesz az eredmény. A gyepszellőzetést érdemes tavasszal, és ősszel a fűnyírás után elvégez, hogy ezt a felső talajréteget egy kicsit fellazítsuk. Ha ezt elvégezzük a gyepnek sokkal jobb lesz a tápanyag és a vízellátása is, mert enélkül a kilocsolt víz csak meg áll a talaj felszínén, de a növény gyökeréhez egy csepp víz sem jut el. A gyepszellőzetés célja hogy a felső talajréteget fellazítsa, így újra eljuthat a víz és a tápanyag a növény gyökeréhez. Ehhez ma már modern gépet állnak a rendelkezésünkre, de akár kézi gyepszellőztetővel is elvégezhetjük.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!