Bár az október eddig nagyon meleg volt, sajnos fel kell készülnünk az éjszakai fagyokra, így most már fel kell szedni a dáliagumókat is. Mutatjuk, hogyan teleltesd át őket, úgy, hogy jövőre is megmaradjanak.

A dáliák fajta választéka évről évre növekszik, így nem meglepő, hogy ezeket a színpompás virágok gyakori lakói a kiskerteknek. Mivel nem csak színben, de formában, sőt nagyságban is igen változatosak, így akár kertbe, a virágágyásba, akár a balkonládába ültethetsz belőle jó néhány fajtát.

De mivel a dáliák nem bírják a mi hideg zimankós téli időjárásunkat, sajnos évről évre fel kell szedni a gumókat a kertből. A dália gumókat akkor érdemes felszedni, amikor a levelek és hajtások már megsárgulnak.

A dáliagumók teleltetése

Ősszel, amikor az első éjszakai fagyok beköszöntenek, egy ásóvilla segítségével szedd ki a földből a dáliákat, sajnos akkor is, ha még virágzik a növény. A növényt érdemes az a földtől számítva 15-20 cm magasan levágni, majd a földet jó alaposan lerázni a gumókról. Akár le is moshatod a gumókat, egy kis vízzel.

Ezután hagyd kint egy, vagy két napig, hogy a gumók kellően kiszáradjanak, mert ellenkező esetben télen rothadásnak indulnak.

Végül a dáliagumókat tedd bele egy ládába, vagy papírdobozba, de számtalan különféle tárolási módszer létezik. Teheted a száraz gumókat pl. homokba, perlitbe, szalmába, de akár papírtasakba is. A lényeg, hogy a gumók ne érintkezzenek egymással, mert könnyen rothadásnak indulhatnak. Viszont ha szabadon vannak az sem jó, mert akkor kiszáradnak, tehát télen is kell nekik valamilyen takarás.

A gumókat télire vidd be egy 5-10 C fokos sötét és szellős helyre, és tavaszig hagyd ott őket.

 

A Dáliagumók tavaszi ültetése

Tavasszal szedd újra elő a gumókat, és ami elrothadt vagy esetleg egy rágcsáló áldozata lett azokat dobd ki.

A gumókat szedd szét, majd április végén, május elején, amikor már az éjszakai fagyok elmúltak, ültesd ki őket a talajba kb. 5-8 cm mélyen.  Ha még túl hideg az időjárás, akár cserépben is elő tudod hajtatni a növényeket, és egy 15-18 fokos helyiségben, ahol van elég fény, majd kezd el locsolni őket, de csak kis mennyiségben.

A túlöntözés káros lehet a gumóknak, ezért mindig csak kevés vizet adj nekik tavasszal.

Végül, amikor az hőmérséklet már kellően felmelegedett ültesd ki az ifjú dália csemetéket, és egy kis komposzttal, vagy istállótrágyával segítsd őket a növekedéshez.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!